Pénz- és tőkepiac

Már júliusban kivezethetik a Libor rátát

A korábban botrányok és manipulációk középpontjában álló londoni bankközi kamatláb kivezetését már két éve javasolták a szabályozói oldalról és idén év végén mindenképpen kivezetnék, azonban ezt most szeretnék előbbre hozni – mondta Török Lajos, az Equilor vezető elemzője.

A javaslat alapján július 26-án köthetnének utoljára Libor alapú szerződést a pénzügyi intézetek

és onnantól a SOFR-t (Secured Overnight Financing Rate, biztosított bankközi egynapos kamatláb) kellene használni, melyet már egy ideje javasoltak a szabályozói oldalról.

Fotó: Shutterstock

A mostani döntés mögött részben az állhat az elemző szerint, hogy eddig nem volt elég gyors az átállás, illetve kezdtek megjelenni SOFR alternatívák, a befektetési bankok egy részénél a Bloomberg Short Term Bank Yield Index, míg a regionális bankoknál a nagyon kockázat érzékeny Ameribor.

Ezen alternatívák előretörését is visszaszorítanák a felgyorsított tervezettel, melyet számos óriási pénzügyi intézet támogat, szerintük nem lenne szerencsés, ha nem egységes referenciával áraznák a swap ügyleteket a különböző piaci szereplők

– tette hozzá Török Lajos.

LIBOR
Kapcsolódó cikkek