Nyilatkozatok rángatják a forintot
Ahogy korábban a forint erősödésében, most a korrekcióban is egy nyilatkozat segített, hogy az általunk is fontosnak tartott 348,11-es szintet szignifikánsan át tudja törni az árfolyam
– mondta Varga Zoltán, az Equilor szenior elemzője.
Hozzátéve: ennek eredményeként újabb vételi lendület érkezett, amivel az inkább csak lélektanilag fontos 350,00-es értéket is könnyedén vitte át az euró-forint.

Egyelőre a 30 napos mozgóátlag a következő meghatározó szint 350,60-nál, vagyis az árfolyam emelkedés újabb lendületéhez ennek áttörése lenne szükséges. Az elemző szerint erre egyelőre kisebb esély mutatkozik, rövid távon innen némi visszacsorgás és erőgyűjtés várható.
A holnapi FED döntés áttételesen a forint mozgására is hatással lehet majd.


