Pénz- és tőkepiac

Indiában lobbizik a Tesla

Túl magas az elektromos autókra kivetett importvám.

Indiai minisztériumoknál kezdett lobbizni a Tesla annak érdekében, hogy Ázsia második legnépesebb országa csökkentse az elektromos járművekre kivetett importvámokat – értesült a Reuters két, egymástól független forrásból.

Ami az amerikai autógyártónak érdekében állna, azonban nem biztos, hogy találkozik India kormányának elképzeléseivel: a Narendra Modi vezette kabinet számos területen a helyi gyártás fellendítését helyezi előtérbe, ezt a stratégiai célt pedig többek közt magas importvámokkal támogatják.

Fotó: CHRISTOPHE GATEAU

A Tesla nem az első próbálkozó, korábban több, elsősorban luxusautó-márka képviselője próbálta elérni, hogy enyhítsenek az autóimport után fizetendő vámok és adók mértékén, kevés sikerrel. A hírportál emlékeztetett,

a Tesla még az idén szeretné elindítani az értékesítést Indiában, amit sokkal szívesebben tennének meg a behozatalt terhelő, a jelenleginél alacsonyabb adófizetési kötelezettség mellett. Most a 40 000 dollárnál olcsóbb járművek behozatalát 60 százalékos importadó terheli, a drágábbakat pedig 100 százalékos.

Muskék beérnék annyival, ha csak 40 százalék lenne a ráta. A Tesla honlapján elérhető listaárak szerint csak egyetlen típus – a Model 3 Standard Range Plus – kerül 40 ezer dollárnál kevesebbe. Érvelésük szerint a 40 százalékra csökkentett importvám már megfizethetővé tenné a Teslákat Indiában, ugyanakkor elég magas lenne ez szint ahhoz, hogy ne rontsa a helyi autógyártók pozícióit.

Az elektromos autózás gyerekcipőben jár Indiában, a tavaly eladott 2,4 millió autóból mindössze 5000 darab volt ilyen típusú, ráadásul az olcsóbbakra van csak igazán kereslet.

Az európai autógyártók a Teslánál valamivel korábban léptek, a Mercedes Benz tavaly óta kínálja EQC nevű elektromos luxus-SUV-ját 136 ezer dollárért, az Audi pedig 3000 dollárral kínálja olcsóbban az SUV-it. A kaliforniai központú vállalat egyelőre csak a toborzásnál és bemutatótermek felkutatásánál tart.

India Tesla
Kapcsolódó cikkek