Pénz- és tőkepiac

Merész húzással előzte meg a bajt a Magyar Telekom

A 4iG által felvásárolni kívánt izraeli SpaceCommal hosszabbított szerződést a Magyar Telekom.

Merészet lépett a Magyar Telekom, egészen 2024 végéig meghosszabbította a műholdas szolgáltatásokat nyújtó izraeli SpaceCommal kötött szerződését – írta a minap a The Times of Israel.

Az AMOS 3 felbocsátása az űrbe. Fotó: AFP 

A SpaceCom közölte, a szerződés hatályának - amely eredetileg jövő decemberben járt volna le - két éves kiterjesztése során nyújtandó szolgáltatások értéke listaáron 9,7 millió dollárra rúgna, ám a Magyar Telekom számára a szerződés azt is garantálja, hogy jogában áll lefaragni a számára allokált műhold-kapacitásból. Ha pedig él ezzel a lehetőséggel, 8,6 millió dollárra mérsékelheti a díjazást. Az izraeli vállalat közleményéből az is kiderül, hogy a hazai távközlési vállalat teljes, még nyitott rendelésállománya a hosszabbítást követően hozzávetőlegesen 21,5 millió dollár körül alakulhat.

A lépés jelentőségét aligha lehet túlbecsülni, lévén a Magyar Telekom T-Home DTH (direct-to-home) szolgáltatásának mintegy 200 ezres Sat TV-s ügyfélbázisa a SpaceCom AMOS műholdflottáján keresztül jut televíziószolgáltatáshoz. A flotta négy geo-szinkron műholdból áll (AMOS 3, AMOS 4, AMOS 7 és AMOS 17), melyeket a cég különböző orbitális pozíciókban üzemeltet. A T-Home 2008-ban létrehozott szatelitplatformja jelenleg 160 csatornát sugároz egész Magyarország területén, amelyek a hazai háztartások 33 százalékában érhetők el.

A SpaceCom amúgy nemrégen kötött szerződést a zsidó állammal is 125 millió sékel (1 sékel = 91,7 forint), illetve különböző afrikai telekom-cégekkel 20 millió sékel értékben.

Ami azonban a Magyar Telekommal meghosszabbított szerződés külön pikantériája, az nem más, minthogy a közel-keleti vállalat éppen három hete hozott tető alá egy előzetes megállapodást a Telekom egyik hazai riválisával, a 4iG-vel, no meg annak két leányvállalatával, a Hungaro DigiTellel, valamint a CarpathiaSattal arról, hogy a magyar tőzsdén jegyzett cégcsoport zártkörű tőkeemeléssel 51 százalékos tulajdont szerezhet a SpaceComban.

Az akvizíció megvalósítása érdekében a 4iG már meg is kezdte a céltársaság átvilágítását, melynek augusztusra várható eredménye alapján tehet végleges ajánlatot a SpaceCom abszolút irányítást lehetővé tévő, többségi részvénycsomagjának megszerzésére. Az előzetesen 65 millió dollárra becsült tranzakció zárása 2021. őszére várható, aminek előfeltétele, hogy a tulajdonszerzéshez a társaságok közgyűlése, és az izraeli Kommunikációs Minisztérium is hozzájáruljon.

Fotó: SpaceCom

A SpaceCom közleménye a megnövekedett magyarországi aktivitás magyarázataként arra is kitért, hogy hazánkat kulcspiacnak tartja. Dan Zajicek vezérigazgató elmondta az izraeli lapnak, hogy a csoport hazánkon keresztül egész Kelet-Európára kiterjesztené működési rádiuszát, illetve, hogy további vegyes vállalatokat akarnak alapítani a szinergiák kihasználása érdekében.

A Magyar Telekom lépése előrelátó sakkhúzásnak tűnik, hiszen ha a 4iG ősszel birtokon belül kerül az izraeli vállalatban, elképzelhető, hogy később már nem lenne mód a hosszabbításra, vagy nem kapnák meg a kedvezményt. Így viszont 2024 végéig bebiztosította a szolgáltatást, és 3,5 éve van arra, hogy szükség esetén más műholdas szolgáltatót válasszon.

Magyar Telekom Spacecom 4iG
Kapcsolódó cikkek