Mérsékelt csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön, szeptember utolsó napján. A részvénykereskedés szempontjából hagyományosan kedvezőtlen hónapnak számító szeptemberben hét hónapig tartó növekedési trend tört meg a világgazdasági növekedés lassulása és a magas miatti félelmek hatására.

Fotó: Shutterstock

A hatszáz legnagyobb európai vállalat árfolyamának változását követő Stoxx Europe 600-as index 0,05 százalékkal, 454,80 pontra süllyedt, ami közel 3,5 százalékkal marad el az augusztust záró 470,88 pontos értéktől. Az államkötvényhozamok emelkedése arra ösztönözte a befektetőket, hogy a gyorsan növekedő szektorokból, például a technológiai ágazatból a gazdasági helyzet alakulására kényesen reagáló banki és energetikai vállalatok részvényeibe csoportosítsák át tőkéjüket. 

A közelmúlt piaci mozgásai arra engednek következtetni, hogy olyan szektorok és eszközök javára zajlik átcsoportosítás, amelyeknek jól jön, hogy a fogyasztás az árukról a szolgáltatások irányába mozdul el – írták a BCA kanadai független kutatási és befektetési tanácsadó elemzői, akik szerint a kamatok emelkedésének nem lesz káros hatása a reálgazdaságra a következő 12-18 hónap során. A BCA ezért azt ajánlja a befektetőknek, hogy tartsák fenn a részvények mérsékelten túlsúlyos allokációját. 

Jóllehet a befektetők arra számítanak, hogy Európa gazdasága stabilan teljesít, rontotta a hangulatot szeptemberben, hogy egyre több a kockázat, ideértve az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve hozzáállásának szigorodását, az ellátási láncok zavarait, a China Evergrande kínai ingatlanfejlesztő csoport fizetési nehézségeit. 

  • A londoni FTSE-100 mutató 0,31 százalékos,
  • a frankfurti DAX-index 0,68 százalékos,
  • a párizsi CAC-40 index 0,62 százalékos,
  • a madridi IBEX-35 index 0,94 százalékos,
  • a milánói FTSE MIB pedig 0,21 százalékos mínuszban zárt csütörtökön.

A páneurópai indexek közül az FTSE Eurofirst 300 index 0,07 százalékkal, míg az euróövezeti gyűjtőindexek közül az EuroStoxx50 0,79 százalékkal esett. 

Az európai tőzsdezárás idején a Dow Jones ipari átlag 0,61 százalékos, az S&P 500-as index pedig 0,32 százalékos mínuszban, míg a Nasdaq-piac összetett mutatója 0,18 százalékos pluszban állt. 

A globális szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára emelkedik.

Este fél hat után a decemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,28 százalékos pluszban, 78,31 dolláron, a novemberi szállítású WTI pedig 0,23 százalékos nyereségben, 75,00 dolláron forgott.   

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1582 dollárt adtak, 0,11 százalékkal gyengült a közös európai fizetőeszköz. 

A hat főbb devizával szemben kalkulált dollárindex 94,50 ponton egyéves csúcson is járt csütörtökön, mivel egyre erősebb az a vélemény, hogy a  Federal Reserve novemberben elkezdi kivezetni masszív eszközvásárlási programját. 

Két nap veszteségei után csütörtökön stabilizálódott az arany ára, de az emelkedés ütemét féken tartják azok a várakozások, hogy a Federal Reserve hamarosan elkezdi szigorítani monetáris politikáját. Az arany unciánkénti ára az azonnali jegyzésekben 2,02 százalékkal 1761,01 dollárra, decemberi szállításra pedig 2,34 százalékkal 1763,30 dollárra emelkedett a New York-i árupiacon.