BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyelőre messsze nem biztonságos menedék a Bitcoin

Az általánosan kockázatkerülő hangulat lerántotta a kriptoeszközök árfolyámát is.

Törékenynek bizonyult a kedvező hangulat, ugyanis a kínai ingatlanfejlesztő óriás, az Evergrande esetleges bedőlése kapcsán megremegett a befektetők keze, és eladási hullámot indítottak a kriptodevizák piacán is . Az elmúlt napokban a legnagyobb kriptodeviza, 48 ezer dollár környékéről zuhanni kezdett, alig tudott megkapaszkodni 40 ezer dollár fölött, kedden délután 43 ezer dollár környékén jegyezték a Bitcoint. Mostani mélypontját 40.192 dolláron érte el, augusztus elején volt utoljára ilyen szinten a legnagyobb kriptoeszköz dollárhoz viszonyított kurzusa.

Fotó: Shutterstock

Ahogyan az lenni szokott, a többi kriptoeszköz is veszített értékéből, az Ethereum például a múlt heti 3600 dollár fölötti jegyzésről egészen 2900 dollár alá esett. Az elmúlt időben sokan már-már egy újfajta menekülőeszköznek tekintették a Bitcoint, a mostani helyzet azonban megkérdőjelezi az effajta gondolatok hitelességét. A New York-i Egyetem pénzügyi professzora a CNBC-nek azt mondta, ahogy eddig is, a jövőben is extrém ingadozások jellemezhetik a kriptopiacot, David Yermack szerint annak ellenére, hogy számtalan befektető a korábbi nagy bitcoin emelkedésre alapozva várja, hogy ismét eluralkodjanak a bikák a kriptopiacon, és nagy pluszok jöjjenek, ez nem történik meg. Úgy véli, a Bitcoin spekulatív eszköz marad, aminek jelentősen nőtt a népszerűsége, de még mindig sokan nem ismerik működését, így továbbra sem lehet mainstream befektetésnek tekinteni.

Más elemzők is a kriptopiac veszélyeire hívják fel a figyelmet. Nik Bhatja, kripotopiaci szakértő, számtalan szakkönyv szerzője szerint a Bitcoin sokkal inkább a kockázatos eszközökkel áll rokonságban, semmint a hagyományos piaci befektetésekkel. Elméletét azzal támasztja alá, hogy a bitcoin-hívők maguk is azt hangsúlyozzák, hogy az eszköz nem korrelál a részvénypiacokkal. 

Pete Humiston, a Kraken nevű kriptotőzsde menedzsere szerint ugyanakkor a Bitcoin igenis egy feltörekvő, menekülőeszköz, ami egyelőre jóval ingatagabb, mint a részvények.

Most még hajlamos arra, hogy időnként együtt mozogjon a hagyományos piacokkal

– tette hozzá.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.