BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Halvány mínuszban zárt a BUX

Iránykeresés jellemezte a magyar piacot.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 22,71 pontos, 0,04 százalékos csökkenéssel, 51 946,96 ponton zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma 10,3 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Fotó: Kallus György / VG

Bosnyák Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője elmondta, hogy a nemzetközi piacok mellett a BÉT-et is iránykeresés jellemezte, ezzel magyarázható, hogy a BUX-index 0,04 százalékos csökkenéssel zárt.

Hozzátette, a nemzetközi piacokon a technológiai részvényeket vették, míg eladták az érték alapúakat, ez utóbbiak közé tartozik a magyar piacon az OTP és a Mol. Mindezek mellett az elemző szerint az olajtársaság részvényeinek árfolyamát a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) még zajló ülése és az olajár esése is befolyásolta.

  • A Mol változatlanul 2424 forinton állt, 1,2 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 30 forinttal, 0,17 százalékkal 17 820 forintra csökkent, forgalmuk 6,5 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 3,0 forinttal, 0,70 százalékkal 434 forintra nőtt, forgalma 167,1 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 10 forinttal, 0,11 százalékkal 8850 forintra esett, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4147,64 ponton zárt szerdán, ez 3,58 pontos, 0,09 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.