A globális olajfelhasználás 2023-ban napi 1,7 millió hordóval, napi 101,6 millió hordóra emelkedik, folytatódik tehát a 2021-re és 2022-re már előrejelzett erőteljes bővülés, és a kereslet ismét a 2019-es járvány előtti szint fölé növekszik – áll a Kőolaj-exportáló Országok Szervezet (OPEC) kedden közzétett 2021-es világpiaci kitekintésében (World Oil Outlook).

Fotó: Shutterstock

A növekedés gyors szakasza 2025-ig tarthat, amikor évente átlagosan napi 2,6 millió hordóval nő a kőolaj iránti igény, míg a következő öt évben, 2030-ig a bővülés évente napi 600 ezer hordóra lassul, míg a 2035-ig tartó évek során ez a gyarapodás is feleződik.

A világjárvány okozta fogyasztói magatartásbeli változások és az elektromos autók versenye miatt azonban – annak ellenére, hogy a kőolaj marad továbbra is a világ első számú energiaforrása – a kereslet várhatóan 2035-ben tetőzhet, majd ezt követő időszakra az OPEC stagnálással, illetve csupán lassú növekedéssel számol.

A prognózis egyébként a tavalyi anyaghoz képest visszafogottabb számokat vár, hiszen a 2020-ban még arról volt szó, hogy a felhasználás már jövőre meghaladja a 2019-es mértéket. Az idei hosszabb távú előrejelzés pedig 2030-ra napi 106,6 millió hordós fogyasztást feltételez, azaz 600 ezerrel kevesebbet, mint egy éve. Másfél évtizeddel később pedig napi 108,2 millió hordós lehet a kereslet, ami napi 900 ezer hordóval marad el a 2020-as jövőképtől. Sőt gyorsabb technológiai fejlődést feltételezve már a 2030-as években csökkenésnek indulhat az olajpiac.

A szervezet ugyan már döntött a járványra tekintettel bevezetett termeléscsökkentés fokozatos visszavezetéséről, ám egyszersmind a folyamatos beruházásokat is fontosnak tartják a jövőbeli hasonló válságok elkerülése érdekében. Ebből a szempontból kedvezőtlen hír, hogy tavaly a világjárvány miatt az olajipari kitermelésbe és a kutatásba (upstream) befektetett összeg világszerte közel 30 százalékkal, mintegy 240 milliárd dollárra csökkent.

A beruházásokra a kitekintés szerint globálisan 2045-ig összesen 11 800 milliárd dollárt kell elkölteni, ami főleg az amerikai termelőket fogja terhelni.

A növekvő kereslet ellenére ugyanakkor a következő időszakban az OPEC kitermelése arányaiban visszaszorul, mivel az Egyesült Államok és más szervezeten kívüli országok kínálata gyorsabban emelkedhet. Öt év múlva például az OPEC még mindig mindössze napi 34,1 millió hordó olajat hozhat a felszínre, azaz kevesebbet, mint a pandémia előtt.

A szervezet mégis bizakodó a jövőbeli kilátásait illetően, hiszen úgy látják, hogy piaci részesedésük a későbbi évtizedekben ismét növekedni fog. Az OPEC-en kívüli termelők által támasztott verseny ugyanis készleteik apadása miatt csökkenni fog. Az Egyesült Államok palaolaj kitermelése például vélhetően 2030 körül érheti el csúcspontját.