Nem egyszerű befektetésre alkalmas részvényeket találni olyan időkben, amikor a papírok értékeltsége extrém magas, még akkor sem, ha egyébként viszonylag kedvezők a növekedési lehetőségek. Ilyenkor azok a cégek kerülnek az érdeklődés középpontjába, amelyek jó fundamentumokkal és erős kilátásokkal rendelkeznek. A mikrocsipgyártók részvényei ilyenek lehetnek.

A félvezetőgyártó vállalatok között is meghatározó szereplő és ígéretes befektetés jelenleg az Intel és az Nvidia versenytársaként ismert Advanced Micro Devices Inc. (AMD) papírja.

Fotó: Shutterstock

Az AMD processzorgyártó részvényárfolyama csak az elmúlt négy hónap során mintegy 45 százalékkal emelkedett, köszönhetően többek között a koronavírus-járvány okán felpörgő digitalizációnak – amely miatt globális csiphiány is kialakult – és a felhőszolgáltatások terjedésének.

Az AMD a processzorok területén vezető szerepet szerzett a korábban első számú Intel előtt, és a cég behatolt az egykor szinte áttörhetetlen szerverpiacra is.

A további terjeszkedés jegyében a félvezetőgyártó hamarosan lezárja egyik konkurense, a Xilinx Inc. felvásárlását is. A 35 milliárd dollár értékű akvizíció erősítheti az amerikai csipgyártó adatközpontját és mesterségesintelligencia-üzletágait, és a tranzakció után az AMD vezető pozíciót szerezhet az FPGA csipek piacán is, ráadásul több olyan feltörekvő piacra is beléphet, ahol a Xilinx eddig vezető szereplő volt.

Az AMD piaci tőkeértéke mintegy felével bővült az elmúlt egy év során, és jelenleg már közel 130 milliárd amerikai dollárt tesz ki, igaz, ez még mindig 90 milliárddal elmarad legnagyobb versenytársa, az Intel 220 milliárdos értékétől.

A befektetési döntés előtt figyelembe kell venni a jelenlegi értékelést és a várható növekedési ütemeket is. Ha az AMD papírjának piaci árazását nézzük, a jelenlegi P/E és a határidős P/CF becslések alapján a részvényt a szektor medián közelében értékelik. Az AMD részvényeivel jelenleg 107 dollár körüli szinten kereskednek, ám a céget követő elemzők 58 százaléka vételre javasolja a papírt, egyéves időtávon 113,62 dolláros célár mellett. Bár a legtöbb elemzőház egy nagyobb piaci korrekciót vár ez év végéig, az AMD lehetőségei és piaci értékeltsége megengedi, hogy a portfóliók technológiai részébe bekerüljön a papír.