Az ígéretes feltörekvő technológiai cégekbe fektető társaság még márciusban regisztrálta törzsrészvényeit a BÉT Xtend piacára, júliusban pedig egy 1,25 milliárd forintos, zárt körű tőkeemelést is végrehajtott az Oszkó Péter érdekeltségébe tartozó vállalat.

Viszonylag korai döntés volt, hogy tőzsdei jelenlétre törekszünk, 5-6 év alatt organikus utat jártunk végig ehhez, egy-két angyalbefektetővel kezdtünk, majd egyre több befektető csatlakozott hozzánk. Hasonló utat jártunk be a portfólióépítésben is, kezdetben korai fázisú ötletekbe fektettünk, ezek sikereire alapozva pedig most már növekedési, és érett fázisban is be tudunk fektetni. Kiegyensúlyozott portfóliót tudunk építeni, a technológiai céget teljes életfázisában részt kívánunk venni

– mondta el a kereskedés elindítása alkalmából tartott sajtótájékoztatón Oszkó Péter, az OXO igazgatóságának elnöke.

Fotó: Mòricz-Sabján Simon / VG

A cégvezető szerint a társaság jelenlegi portfólióméretét belátható időn belül akár meg is tudják duplázni. Régiós és európai versenytársakkal akarják felvenni a versenyt, és a befektetői körüket is ennek szellemében bővítenék tovább.

A tőzsdére lépést nem célvonalnak, hanem startvonalnak tekintjük

– hangsúlyozta a vállalatvezető. Hozzátette: öt éve még vagány ötletnek tűnt, hogy tőzsdén jegyezzék a céget, ma viszont már széles körben elfogadott, hogy az ilyen típusú befektetéseket szélesebb kör előtt lehetővé tegyék.

Minden cég fejlődése során az egyik legnagyobb mérföldkő a nyilvánossá válás, a kereskedés megindítása ugyanakkor a tőzsdei jelenlétnek csak a kezdete

– mondta Végh Richárd, a BÉT vezérigazgatója, aki szerint az OXO megjelenése az Xtend piacon jól példázza azt a törekvést, amit a BÉT tőzsdefejlesztési tevékenységével kitűzött maga elé. Végh Richárd szerint az OXO kuriózum a magyar piacon, személyében egy olyan társaság jelent meg a pesti tőzsdén, amely technológiai cégekbe fektet be már a korai fázistól, és egy új típusú konstrukcióval segíti a hazai vállalatok fejlődését.

Fotó: Mòricz-Sabján Simon / VG

Az OXO-csoport a közép-európai régió korai és növekedési fázisú technológiai befektetési piacának aktív szereplője, százezer eurótól 3 millióig invesztál ígéretes innovatív cégekbe, korai és növekedési fázisban egyaránt, esetenként kivásárlásokat is végrehajtva. A társaság portfóliójában a vállalati megoldások, a mesterségesintelligencia- és adatalapú technológiai fejlesztések, a felhőalapú szolgáltatások, a kiberbiztonság, valamint az ún. clean tech, fintech, agritech és medtech típusú befektetések a jellemzők.