Megerősítette stratégiáját a BÉT
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) rendkívüli közgyűlésén elfogadta a tőzsdeüzemeltető társaság 2021–25 közötti időszakra vonatkozó, felülvizsgált stratégiáját, emellett személyi változásokat is jóváhagyott.
A közgyűlés az előző stratégia által megteremtett fundamentumokra épülő frissített stratégia jóváhagyása mellett a felügyelőbizottság elnökévé választotta Bartha Lajost, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatóját, aki egyébként eddig is betöltötte a pozíciót. A társaság könyvvizsgálati feladatainak ellátását ezt követően az Ernst & Young Könyvvizsgáló Kft. végezheti, míg a könyvvizsgálatért felelős személy Hruby Attila lesz.

A pandémiás helyzetben tavasszal az igazgatóság által közgyűlési hatáskörben hozott döntéseket is ratifikálták. Idetartozik többek között a BÉT értékpapírosítási tanácsadó leányvállalata, az Első Értékpapírosítási Tanácsadó Zrt. értékesítése, a BÉT 2020. évi pénzügyi beszámolója, az igazgatóság, a felügyelőbizottság és a könyvvizsgáló 2020. évre vonatkozó jelentései, valamint az igazgatóságnak az adózott eredmény felosztására és az osztalék megállapítására vonatkozó indítványa.
A közgyűlés elfogadta a BÉT leányvállalata, a Budapest Institute of Banking (BIB) értékesítésére vonatkozó előterjesztést, a tranzakció zárására várhatóan még az idén sor kerül.