Az irányadó tengerentúli tőzsdemutatók közül:

  • a Dow Joones index 0,56 százalékos,
  • az S&P-500 index 0,22 százalékos,
  • a Nasdaq Composite index 0,17 százalékos emelkedéssel kezdte a hétfői kereskedést.

Az indexek elsősorban a folyamatban lévő harmadik negyedévi vállalati eredménybeszámoló-szezon várakozáson felüli jelentéseinek köszönhetően emelkednek, de makrogazdasági mutatók is segítenek benne. Pénteken például a foglalkoztatás várakozáson felüli októberi növekedéséről jelent meg adat, a munkanélküliségi ráta pedig a legalacsonyabbra csökkent a koronaválság kezdete óta.

Fotó: Shutterstock

Az előttünk álló héten a tőzsde legfontosabb tájékozódási pontja a szerdán esedékes inflációs adat lesz.

Az olajár emelkedett hétfőn, amit annak tulajdonítanak piaci megfigyelők, hogy az OPEC+ figyelmen kívül hagyta a termelés növelésére tett amerikai felszólításokat. Mindemellett Kína októberi olajimportja három éve a legkisebbre csökkent.

Az amerikai piacok nyitásakor a WTI nyersolaj ára 0,57 százalékkal állt magasabban a nemzetközi kereskedelemben hordónként 81,73 dolláron, a Brent ára pedig 0,56 százalékkal emelkedett 83,20 dollárra. A WTI ára 73 százalékkal, a Brent ára 66 százalékkal áll az év eleji felett.

Az arany spot ára 0,36 százalékkal emelkedett unciánként 1823,36 dollárra, az eurót 0,03 százalékkal jegyzik erősebben 1,1571 dolláron.