Az előző két hónap dinamikus bővülése után novemberben megtorpant a hazai befektetési alapok gyarapodása a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (Bamosz) friss adatai szerint.

A befektetők szűkebbre húzták a nadrágszíjat – az októberi 100 milliárd után csupán 40 milliárd forintért vásároltak az alapokból –, ráadásul ezúttal a piaci hozamok sem álltak melléjük. A fejlett és a fejlődő piacok tőzsdéi egyaránt estek, a magyar börzén pedig a fejlődő piacok átlagánál is nagyobb, öt százalékos korrekciót láthattunk, miközben a forint is jelentősen gyengült, főleg a dollárral szemben.

A kedvezőtlen folyamatok eredőjeként a Bamosz-tagoknál fialtatott összvagyon 0,1 százalékkal – hét milliárd forinttal – 7660 milliárd forintra csökkent. 

A szektor fél év után először tapasztalt kisebb visszaesést, 

májusban a mostanival megegyező, 0,1 százalékos csökkenést regisztrált a szakszövetség.

Fotó: Shutterstock

A borúsabbra forduló piaci környezet dacára a legtöbb kategória ezúttal is pozitív értékesítési mérleggel zárta az időszakot, a legtöbb pénzt – az elmúlt hónapokhoz hasonlóan – ezúttal is a vegyes alapokba pakolták a megtakarítók. Az eszközkategóriába 47 milliárd forint friss tőke áramlott, és bár a hozamok itt sem tettek hozzá az eredményhez, ez így is 2,3 százalékos bővülést eredményezett. 

A vegyes alapokban fialó összvagyon ezzel először lépte át az 1700 milliárd forintot, ezzel pedig a legnagyobb kategóriává lépett elő, megelőzve a hosszú időn át a legtöbb pénzzel rendelkező ingatlanalapokat.

Utóbbi szegmensbe hat milliárd forint friss tőke érkezett múlt hónapban, a második helyre szoruló terméktípus eszközértéke azonban csupán 0,3 százalékkal bővült.

Ide mentik pénzüket a megugró elől a háztartások

A több mint kilenc éves csúcsra ugró infláció ellenére sem mozdultak el a magasabb reálhozammal kecsegtető befektetések felé a háztartások októberben, pedig a kockázatvállalás ezúttal busásan kifizetődött a piacon.

A tőzsdéket elérő korrekció nem kedvezett az idén eddig remekelő részvényalapoknak sem, melyek a kilenc milliárd forintos friss lekötés ellenére fél százalék feletti vagyonvesztést könyvelhettek el.

Fotó: Shutterstock

A bő másfél-ezermilliárd forintot meghaladó összvagyonnal rendelkező kötvényalapokból csekély, 3,2 milliárd forint értékben vásároltak, a kedvezőtlen piaci folyamatok azonban itt is közel egy százalékos visszaesést okoztak. A viszonylag erős, 8,5 milliárdos pénzbeáramlás ellenére 1,4 százalékkal apadt a abszolút hozamú alapokban kezelt értéke is.

Előbbieknél sokkal jelentősebb mértékben, közel negyedével zuhant a származtatott alapok vagyona, ami elsősorban öt lejáró alap számlájára írható. A főként intézményi befektetők vagyonát kezelő zártkörű alapokba kilenc milliárd forint tőke érkezett, ennek köszönhetően újabb egy százalékkal gyarapodott vagyonuk.

A legkisebb kategóriák közül a pénzpiaci alapok eszközértéke kilenc, a tőkevédett alapoké pedig öt százalékkal zsugorodott a visszaváltások nyomán, míg az árupiaci szegmensben kisebb bővülés volt megfigyelhető.