Meglepetésként érhette a befektetőket a Mol januárra kimutatott, hordónként 1,1 dollárra süllyedő finomítói árrése, legutóbb ugyanis másfél éve, a pandémia legnehezebb időszakában volt ennél is gyengébb a külső környezeti mutató. Az év végi szinthez képest is jelentős romlást jelent, azzal együtt is, hogy a társaság kedden új módszertan alapján visszamenőleg módosította a tavalyi évre vonatkozó adatait is, az eredetileg közölt 4,2 dollárnál így közel 30 százalékkal szűkebb, 2,9 dolláros volt a csoportszintű finomítói árrés 2021-ben.

Fotó: Móricz-Sabján Simon / VG

A magas energiaárkörnyezethez jobban alkalmazkodó, a tényleges külső környezetet hangsúlyosabban figyelembe vevő, vagyis összességében egy átláthatóbb kalkuláció kialakítása indokolja a számítási módszer változtatását

 – válaszolta a VG megkeresésére a Mol.

Két ponton változtattak

A frissített módszertan két lényeges módosítást eszközöl a finomítói árrések számításánál.

  • Egyrészt teljesen új elemként szerepel benne az allokált karbonkvótán felül vásárolt szén-dioxid-mennyiség,
  • másrészt pedig a finomítási tevékenység során felhasznált energiaköltség-mixen belül a gázárra tették még érzékenyebbé a költségmodellt.

Utóbbit az elmúlt időszakban többszörösére dráguló földgáz indokolja. A negatív januári marzsok kapcsán a társaság egyúttal hangsúlyozta, hogy saját finomítóinak realizált árrése nem feltétlenül azonos a piaci jegyzési árakból kalkulált, publikált adatokkal.

Alapvetően pozitív, transzparenciát erősítő lépésként értékeli a kalkuláció módosítását Pletser Tamás, az Erste Befektetési Zrt. olaj- és gázipari elemzője is. Az új költségelemek figyelembe vétele szerinte a szén-dioxid, a gáz és az elektromos áram árának ugrásszerű emelkedésével is magyarázható.

A frissített módszertan így végső soron a korábbinál jobban mutatja a profitabilitás változását, és az eredmény előrejelzését is megkönnyíti.

Újabb óriási részvénytranzakció jön a Molnál

A Mol két KMRP-szervezete 160 milliárd forint értékben bocsátott ki kötvényeket hétfőn az olajtársaság részvényeinek megvásárlásához.

A Molnál bevezetett új módszer más finomítással foglalkozó cégeknél egyébként nem jellemző, pedig a magasabb energia és CO2 árak jelentősen torzítják a teljes képet, és az Erste szerint akár 2-3 dollárral is csökkenthetik a jelenlegi árak mellett a hordónkénti finomítói profitot. A visszamenőleg lefelé módosított külső környezeti adatok a vállalat egész éves eredményszámait nem befolyásolják, mert a pénzügyi jelentésekben ezek a tételek már eleve szerepelnek.

A magas energiaáraknak betudható negatívba forduló januári marzsokat sem tekinti tragédiának Pletser Tamás, ez az időszak szezonálisan ugyanis hagyományosan egyébként is gyengébb. Idén pedig az árrések javulására számít a szakértő, a légi közlekedés várható élénkülése ugyanis fokozhatja a közép desztillátumok (dízel, kerozin, gázolaj) iránti kereslet, márpedig a Mol finomítóinak működése éppen erre a termékcsoportra optimalizált.