Jószerivel csupán a három, tőzsdenyitás előtt jelentő cég részvényei kezdték hétfői záróértékük felett a kereskedést a DAX kosarát alkotó papírok közül Frankfurtban. Délelőtt a legszebb teljesítményt egyébként a szépségápoló termékeiről, többek között a Niveáról ismert Beiersdorf mutatta, mintegy 5 százalékos drágulással.

A cég értékesítéseit 8,6 százalékkal, 7,6 milliárd euróra növelte tavaly 2020-hoz mérten, ezen belül fogyasztói üzletágában 7,5 százalékkal, 6,1 milliárd euróra nőtt a forgalom, míg a ragasztóanyagokat és -szalagokat gyártó Tesa nevű leányánál több mint 13 százalékkal, 1,5 milliárdra emelkedett az árbevétel. Utóbbi adat nem mellesleg már a 2019-es, járvány előtti számot is felülmúlta. A fogyasztói szegmensben 32 százalékkal, 740 millióra ugrottak az online eladások.

Fotó: FRANK RUMPENHORST / AFP

A Beiersdorf üzemi eredménye eközben 9,6 százalékkal, 993 milliárd euróra hízott, míg egy részvényre jutó nettó profitja (EPS) tizedével, 3 euróra gyarapodott.

Idén a háború dacára a cég 5 százalék körüli bevételbővülésre és nagyjából változatlan üzemi eredményre számít.

Mintegy 3 százalékkal erősödött a tőzsdén a műanyag-termékeket, ragasztókat, bevonatokat gyártó Covestro is, amely egyébként a körkörös gazdaság úttörőjének tekinti magát, és 2035-ig teljesen klímasemlegessé válna. Idén azonban még kibocsát 5,6-6,1 millió tonnányi üvegházhatású gázt, miután tavaly 5,2 millió tonnát eresztett a légtérbe.

A vállalat pénzügyi számai ugyanakkor sokkal szívderítőbbek. Bevétele csaknem felével nőtt, és megközelítette a 16 milliárd eurót, míg EBITDA-ja 110 százalékkal, 3,1 milliárd euróra gyarapodott.

Az pedig már hab a tortán, hogy az EPS az előző évi 2,48 euróról 8,37 euróra ugrott, s így a cég igazgatósága 3,4 euróra emelné az osztalékot, a tavalyi 1,3 eurós kifizetés után. Ezen kívül 500 millió eurót fordítana a cég saját részvényei visszavásárlására is. A megszerzett részvényeket bevonják, és névértékükkel csökkentik a csoport törzstőkéjét. Mindehhez pedig már csupán a Covestro részvényeseinek előre borítékolható jóváhagyására van szükség.

Délig a negyedik negyedévben 11,1 milliárd eurós árbevételt és 2,4 milliárd eurós korrigált EBITDA-t elérő Bayer részvényei is az 1 százalékos emelkedést jelentő 52 euróig kúsztak. A piac ugyanis csupán 10,6 milliárd eurós árbevétellel és 2,3 milliárd eurós EBITDA-val kalkulált.

A felülteljesítés fő oka a vetőmag üzletág jó teljesítménye volt az áremeléseknek köszönhetően. Az idei évre a menedzsment 46 milliárd eurós árbevételre számít, ami kicsivel a 45,4 milliárdos piaci becslés fölött van. A konszern 12 milliárd eurós EBITDA-előrejelzése megfelel az elemzői konszenzusnak. Várakozásait azonban még stabil kelet-európai környezet mellett állította össze a társaság.

Jelentősen, 33 százalékkal, 78,6 milliárd euróra gyarapította éves árbevételét tavaly a BASF is - derült ki a másik német vegyipari gigász múlt héten közölt gyorsjelentéséből. A társaság EBITDA-ja pedig több mint 75 százalékkal, 11,4 milliárd euróra bővült. A menedzsment bizakodó 2022 tekintetében, ám egyszersmind tart a háború következményeitől is.