Közel két év óta először került 100 pont közelébe a Fed dollárindexe. A mutató akkor emelkedik, ha a dollár erősödik a kosárban lévő hat devizához (az 57 százalékos súllyal szereplő euróhoz, illetve a jenhez, a fonthoz, a kanadai dollárhoz, a svéd koronához és a svájci frankhoz) képest. 

Az amerikai fizetőeszköz a kosárban szereplő devizák közül különösen az euróval szemben erősödött az ukrajnai háború és a franciaországi választásokkal kapcsolatos bizonytalanság miatt. Az index utoljára 2020 májusában haladta meg a 100 pontot, ezen a héten 1,4 százalékkal emelkedett, a Reutersnek nyilatkozó elemzők szerint a dollár mozgását a Federal Reserve több döntéshozójának nyilatkozata is támogatta, akik a kamatemelések gyorsítására szólítottak fel. 

Fotó: Thom Lang / Getty Images

A Fed márciusi ülésének jegyzőkönyvéből kiderül, a nyílt piaci bizottság több tagja 50 bázispontos emelést tartott volna már legutóbb is indokoltnak. Ezzel szemben az Európai Központi Bank csütörtöki kommunikációja alapján a döntéshozók megosztottabbak, ez pedig gyengítette az eurót. 

Az Emmanuel Macron francia elnök és Marine Le Pen szélsőjobboldali jelölt közötti egyre szorosabbá váló választási verseny tovább növelte az euróra nehezedő nyomást, ami aggodalmat keltett a befektetőkben az euróövezet második legnagyobb gazdaságának jövőbeli irányát illetően, bár Macron még mindig vezet a felmérések szerint.

A dollár mozgása a japán jennel szemben tankönyvi példákat követ: az Egyesült Államokban beköszöntött a kamatemelési ciklus, emellett pedig mérlege leépítését készíti elő a Fed, a Bank of Japan viszont beavatkozik a kötvénypiacon, azaz továbbra is vásárolja a kötvényeket, hogy alacsonyan tartsa a kamatokat.