BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A dollár és az Evra segíthette a Richtert

A nettó profit huszonhárom százalékos javulást várják az elemzők, így 33 milliárd forint fölé nőhetett a Richter első negyedéves eredménye.

Rekorddöntést nem, de a 141 milliárd forintos bázist meghaladó negyedéves forgalmat várnak a Richtertől az elemzők. A VG-konszenzusa szerint nincs veszélyben a 2021 utolsó negyedében elért 176 milliárd forintos csúcs, az év első három hónapjában 163 milliárd forintra nőhetett az értékesítés árbevétele. Nagyobb eltérés mutatkozik a prognózisok között az üzemi eredmény soron, ahol 29 és 41 milliárd forint között szóródnak a várakozások, míg a nettó profitra nézve valamivel még nagyobb a differencia, 27 és 41 milliárd forint közötti értékekre rendezkedtek be a szakértők. 

A konszenzus 33,1 milliárd forintos nettó profit, amely 23 százalékkal múlná felül a referencia időszak nyereségét (az EBIT 37,7 százalékkal 33,6 milliárd forintra javulhatott).

Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője azt mondta lapunknak, hogy annak ellenére borítékolható az árbevétel növekedése, hogy a negyedév során gyengébb rubel és az alacsony bázishatás következtében orosz és ukrán piacon is nagyon visszafogott lehetett a növekedés. Az orosz árbevétel euró alapon 2 százalékkal bővülhetett, míg a FÁK térségben összességében 2,9 százalékos lehetett a növekedés. 

Jóval elégedettebbek lehetnek a Richternél a tavaly megvásárolt Evra fogamzásgátló tapasz piacával, amelynek felfutása is kellett ahhoz, hogy az európai összértékesítés év/év alapon 12,5 százalékkal emelkedjen. Mint ahogy aligha lehetett panasz a társaság fő piacára: az egyesült államokbeli bevételt a Vraylar készítmény növekvő értékesítése mellett a dollár erősödése is pozitívan befolyásolhatta. Mint arról a VG már beszámolt, az AbbVie által forgalmazott antipszichotikumból 427 millió dollárnyit sikerült eladni, az összeg közel 20 százaléka már megjelenik a Richter első negyedéves bevételi során.

Nagy András szerint a hagyományosan volatilis kínai értékesítések ezúttal több mint duplázhattak a tavalyi időszakhoz (1,6 milliárd forint) képest. Emellett az első negyedévben a gyenge forint is támogatta az árbevétel alakulását, mivel annak több mint 90 százalékát külföldi értékesítésből realizálja a Richter. A befektetők által kiemelten figyelt üzemi eredménymarzs a VG konszenzusa szerint 20,6 százalék volt, míg a bruttó fedezeti hányad 56,5 százalék. Az operatív marzs javulásában az Erste szakértője szerint a növekvő royalty bevételek, a költségkontroll és az egyszeri tételek hiánya játszhatott szerepet.

Fotó: Róka László/MTI

A profitszámok a bázisnál kedvezőbbek lehettek – erre számít Cinkotai Norbert, a KBC Securities vezető elemzője is, de szerinte a bizonytalanság az orosz-ukrán helyzet miatt továbbra is jelentős, így vélhetően a befektetői fókusz főleg az ezzel kapcsolatos híreken lehet. 

Segítettek a Richternek a devizahatások is, a dollár jelentős erősödést mutatott, főleg az utolsó hetekben, de átlagosan is majdnem 10 százalékkal volt erősebb szinten a forinttal szemben, mint a bázisidőszakban. A rubel árfolyammzgása ugyanakkor negatív irányba hatott, de a fentiekkel együtt is úgy vélik a KBC szakértői, hogy 1,5-2 százalékos növekedés származhat a devizahatásokból. 

A nettó eredmény közel 3 milliárd forinttal (10 százalékkal) javulhatott, ezzel a 12 havi gördülő eredmény már részvényenként 763 forintra erősödhet, ami bőven 10-es P/E ráta alatti szintet mutatna az árfolyamban, továbbra is alulértékeltséget tükrözve a részvény megítélésében. A piac a keddre virradóra megérkező gyorsjelentésen túl a menedzsment prognózisára figyelhet, különösen a profitmarzsokéra, amelyekről legutóbb a bizonytalanná vált orosz és ukrán piaci kilátások miatt nem számolt be a vezetőség. 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.