A Superplastic nevű vermonti startup előtt nagy jövő áll a Forbes írása szerint. Paul Budnitz cége és az elmúlt öt évben számos digitális karaktert hozott létre, melyek a lap szerint meghódíthatják a szórakoztatóipart, a zenét, a divatot, az NFT-k és a kriptók világát és az azok eladására kitalált legújabb területet, a web3-at és a metaverzumot is.

A karakterek a tervek szerint különösen ezen utóbbi szférákban lehetnek sikeresek, amit a 20 millió dollár értékben eladott NFT-k jelezhetnek, ám mint az a The Wall Street Journal írásából is kiderül, ez inkább a divathullám meglovagolásának sikerét jelentheti, hiszen a túlnyomórészt túlárazott linkek tulajdonjogáról szóló NFT-k piaca alig pár hónappal a tavaly szeptemberi csúcsot követően összeomlott.

A cég első karakterei 2020-ban születtek meg, leghíresebbek ezek közül Janky, Guggimon és Dayzee. 

A vállalkozás azonban már korábban is felkeltette a befektetők érdeklődését, akik azóta 46 millió dollárt öntöttek a cégbe. 

A Forbes írásának az apropóját az adja, hogy a Superplastic további 4 millió dollár stratégiai befektetéshez jutott az Amazon, a Sony Japan, az Animoca és a többek között a Guccit is birtokló Kering részéről.

Janky, Guggimon and Dayzee. Superplastic, Metaverse
Fotó: Superplastic

Ez nem csupán a bevonzott tőke miatt lehet fontos, hanem a cégek piaci pozícióját is kihasználhatja ezzel a Superplastic. 

Az Amazonnal együttműködve hosszabb animációs filmek és képregények születhetnek, a Sony ezek disztribúcióját segítheti, főként az ázsiai mozikban, az Animoca az NFT-k terén nyújthat segítséget, míg a szintén az NFT-k terén a céggel már korábban is együttműködő Kering új típusú fizikai és digitális termékek létrehozására készül.

Azonban a Superplastic csak egyike a Kering számos startup befektetésének, miközben a cég igyekszik azért az általa a Guccin kívül birtokolt további luxusmárkák, mint az Alexander McQueen és az Yves Saint Laurent exkluzivitását is megőrizni. A vállalat egyéb befektetései között van például a használt divat platform, a Vestaire Collective, a brit, előfizetéses táska kereskedő Cocoon.Club vagy a vásárlásra is használható streamingszolgáltató NTWRK. A Kering ügyfélkapcsolati és digitális vezetője szerint ezek a próbálkozások azt mutatták, hogy óriási az érdeklődés az NFT-k iránt, különösen, hogy azok kreatív és exkluzív volta jól passzol a luxuscikkekhez.

Éppen ezért úgy gondolja, hogy azoknak óriási hatása lesz a divatiparra, ugyanakkor azt is elismeri, hogy azt még nem igazán tudják, hogy pontosan hogyan, ezért igyekeznek minél előbb belépni a területre. A NonFungible nem rég nyilvánosságra hozott jelentése szerint azonban 

egyre kevesebbeket érdekelnek az NFT-k, és azok forgalmának egyre nagyobb részét teszik ki a már létrehozott, híres alkotások az újakkal szemben. 

A piac egyre nagyobb részét a gyűjthető sorozatok teszik ki, de továbbra is léteznek próbálkozások a videójátékok terén piacot létrehozni az NFT-k számára, noha azt mind a játékosok, mind azok fejlesztői túlnyomórészt ellenzik.

Nem meglepő tehát, hogy a népszerű NFT-k létrehozói is igyekeznek más forrásokból is bevételekhez jutni, így például a Bored Ape Yacht Club (BAYC) mögött álló, de más népszerű alkotásokat is felvásárló Yuga Labs is készít videójátékot vagy épp filmet, de a Superplastic segítségével a BAYC karakterei bakelitből is elkészülnek.

A Superplastic mindezek mellett New Yorkban a fizikai termékek eladása érdekében is tervez boltot nyitni, 

ahol a cég által létrehozott NFT-k tulajdonosai egy titkos szobát is meglátogathatnak, de folyamatban vannak olyan projektek is melyek keretében a Superplastic különböző partnerekkel sushi éttermet nyitna vagy épp hip-hop horror vígjátékot készítene Janky és Guggimon főszereplésével.