Teljesen más pályát futott be a forint árfolyama a héten, mint ahogy számítani lehetett rá annak alapján, hogy az Európai Központi Bank az eurónak és devizapiaci fészekaljának támogatást nyújtva befejezte teljes kommunikációs fordulatát. Hétfői blogbejegyzésében Christine Lagarde, a jegybank elnöke is rátette a pecsétet arra a várakozásra, hogy júliusban megkezdődhetnek a kamatemelések.

AZ EKB hajója lassan fordult: tavaly még átmenetinek minősítették az felszökését okozó tényezőket. Az első emelés négy hónapos késéssel követheti az amerikai jegybankot, de döntéshozóinak egyre aggodalmasabb nyilatkozatai május második felére visszaédesgették a dollár ellenében az 1-1 árfolyam felé gyengülő eurót, és a héten 1,075 környékére erősödött. Nem biztos, hogy ez lesz az irány, mindenesetre a dollár felvásárlásának alábbhagyása a hüvelykujjszabály alapján segítség a közép-európai devizáknak.

Power. Businessman üzletember pushing upwards a business chart diagram looking like a heavy barbell. súlyemelés Concept business illustration
Fotó: Shutterstock

Ennek megfelelően a héten szépen erősödött is a régió másik mozgékony devizája, a zloty, és valamelyest a cseh korona is. A forint azonban rendhagyóan pont a fordítottját tette annak, ami a nemzetközi mozgások alapján várható volt: jelentősen gyengült. A magyar deviza a hazai hírek miatt lógott ki a sorból. Kezdődött azzal, hogy Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke a hét elején úgy nyilatkozott: a korábbi havi száz bázispontos ütem helyett ennek a felével folytatódhat a kamatok emelése. Ez kisebb támogatást jelez előre a forint számára, mint egyes piaci szereplők korábban gondolták.

Csütörtökön aztán nem is emelte tovább egyhetes betéti tenderén a kamatot a jegybank. De mindezeknél a devizapiacon ezúttal többet nyomott a latba, hogy Orbán Viktor új ciklust kezdő miniszterelnök először bejelentette a háborús veszélyhelyzetet, majd egyelőre részletek nélkül szerdán azt is közölte, hogy a rendkívüli nehézségek okozta terhek ellensúlyozására a kormány megadóztatja az extraprofitot több szektorban.

A forint, miután a hét elején egészen a 380-as szint közelébe kéthetes csúcsra erősödött az euró ellenében, a kormányzati bejelentések következtében nagyot esett. Átvitte előbb a 389-es technikai támaszt, majd gyorsan a 390-es és 395-ös szintet is, mielőtt 390 közelébe telepedett vissza. A különadók részleteit ismertető csütörtök délutáni sajtótájékoztatót megelőzően olyan félelmek is voltak a piacon, hogy az új információk a 400-as vonalon túli rekord gyenge mezőkre is küldhetik az árfolyamot. A forint azonban meglepően higgadtan viselkedett, és 390 környékén maradt  sőt az erősebb oldalára is áttérült -, miközben kiderült, hogy a kormány több, mint évi 800 milliárd forintot kíván többletben beszedni, zömében a bank- és az energiaszektortól.

 A részleteket tovább emésztik a szakemberek a tőzsdei részvényárak nagyot estek , piaci résztvevők szerint azonban megnyugtatólag hatott, hogy a költségvetési kiigazítást jelentős részben kiadáslefaragással kívánja végrehajtani a kormány.