Az év elején is folytatódott a dinamikus növekedés az Őrmester Nyrt-nél. A vagyonvédelmi társaság péntek délelőtt közel másfélszeresére ugró árbevételről jelentett az idei első negyedévben. Az 592 millió forintos forgalom mögött az elmúlt egy év tudatos építkezése áll a vállalat közleménye szerint. 

Ennek fontos eleme volt az első negyedév legnagyobb akvizíciója, az Atev Fehérjefoldolgozó Zrt-től kapott megbízás, amely éves szinten több, mint 320 millió forint árbevételt eredményez a társaságnál. 

Őrmester Nyrt.
Fotó: Őrmester Nyrt.

A közvetlen ráfordítások az árbevétellel hasonló mértékben nőttek. Az adminisztratív ráfordítások növekedésének a dinamikája viszont sokkal alacsonyabb, 12 százalékos volt. Mindezek eredményeképpen a társaság átfogó eredménye több mint kétszeresére, 27 millió forintra emelkedett éves alapon. Mindeközben a vevő és a szállító állomány az árbevételnél, illetve a közvetlen ráfordításoknak jóval kisebb mértékben nőtt, ami a forgási sebesség gyorsulását mutatja mind vevői, mind szállítói oldalon. 

A Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett társaság szerint az első negyedéves gazdasági adatok sok szempontból is biztatóak a jövőre nézve, a kétségtelenül nem könnyűnek ígérkező piaci környezet ellenére. A február 24-én a szomszédos Ukrajnában kitört háború új, eddig nem látott kihívásokkal szembesítette a piaci résztvevőket. A háborúnak a társaság gazdálkodására gyakorolt hatásait egyelőre nehéz felmérni, hiszen közvetlenül nem kitett az energiapiac árváltozásainak. Ugyanakkor 

az inflációs nyomás előbb-utóbb várhatóan a bér oldalon is megjelenik, ami az árrést kedvezőtlenül érintheti, illetve a meglévő megbízások folyamatos díjszabás kontrollját igényli. 

A kedvezőtlen piaci, környezeti hatások a cég első negyedéves teljesítményén egyáltalán nem látszottak. Sőt, mindezek ellenére árbevétel oldalról eddigi legerősebb negyedévét tudhatja maga mögött.