Minden korábbinál nagyobb arányban foglalkoztatják az amerikai nagyvállalatokat a megugró jelentette kihívások a FactSet kutatása szerint.
Az adatszolgáltató az S&P 500 indextagok első negyedéves jelentését követő konferenciahívások leiratának elemzésével jutott erre a következtetésre. A március 12. és május 12. között jelentő 445 cég 85 százaléka, összesen 377 vállalat tért ki az inflációra a prezentáció során, ami új rekordot jelent a 2010-ig visszanyúló felmérés szerint.

Mivel az első negyedéves jelentési szezon jelenleg is zajlik, és még mintegy 40 indextag adós a beszámolóval, így a végleges szám vélhetően ennél is magasabb lesz.
Az eddigi csúcsot a tavalyi negyedik negyedév jelentette, akkor a vállalatok közel háromnegyede – 356 cég – említette az inflációt a beszámolót követő befektetői beszélgetés során.
Áprilisban éves alapon 8,3 százalékkal nőttek a fogyasztói árak az Egyesült Államokban, ami a márciusi után a második legjelentősebb ütemű emelkedés az utóbbi negyven év során.