BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Másfélszer többet érhet a Tesla, rá is vetették magukat a befektetők

Optimista elemzéssel jelentkezett az UBS, amely 1100 dolláros célár mellett vételt javasol.

Közel öt százalékos erősödéssel indították a csütörtöki amerikai kereskedést a Tesla részvényei. A befektetők azt követően kezdték el venni az elektromos és önvezető autókat gyártó cég papírjait, hogy az UBS piacnyitás előtt kiadott elemzésében vételre minősítette fel azokat. 

A bankház 1100 dollárra felhúzott célára alapján ugyanis mintegy ötven százalékkal ralizhatnak Elon Musk cégének részvényei.

A Tesla részvényeseire rá is férne némi sikerélmény, a vállalat kurzusa idén ugyanis már 30 százalékot esett.

Daily Life In Krakow
Fotó: NurPhoto via AFP

A Refinitiv elemzői konszenzusában szereplő célárak átlaga az UBS várakozásánál jóval szerényebb, 26 százalékos felértékelődési potenciált kínál. A társaságot követő elemzők közül 25 vételt, 11 pedig tartást javasol, de kilenc olyan brókercég is akad, amely a részvények eladását tartja indokoltnak.

A vezető tengerentúli részvényindexek egyelőr gyengélkednek csütörtökön, a Dow Jones, az S&P 500 és a Nasdaq egyaránt 0,3 százalékos mínuszban jár a 45 perccel a kereskedés megkezdése után.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.