Formába lendültek az alapkezelők a tavasz végére, májusban ugyanis bő két százalékos vagyonbővülést könyvelhetett el a szektor a Magyar Nemzeti Bank friss adatai szerint. A befektetési alapok eszközértéke közel 215 milliárd forinttal 10 699 milliárd forintra ugrott, ami új  abszolút rekordot jelent a szektor számára.

A csúcsdöntéshez ezúttal minden tényező a portfóliómenedzserek kezére játszott, a felpattanó hozamok mellett a devizapiaci mozgások is kedvezően alakultak, a befektetők pedig bőséges friss tőkét kötöttek le az alapjaikban.

ingatlan alap
Fotó: Shutterstock

A piaci árfolyamemelkedés 55 milliárd forinttal, a deviza hatás – az euróban és a dollárban jegyzett alapok forintban kifejezett értékét jelentősen növelte a hazai fizetőeszköz mélyrepülése – további 77 milliárd forinttal növelte a befektetések értékét, amihez a hónap során beáramló friss megtakarítások 83 milliárd forintot tettek hozzá.

A származtatott és a garantált alapok kivételével az összes termékkategóriában növelték kitettségüket a megtakarítók, a legtöbb friss pénzt, 37 milliárd forintot a kötvényalapok szívták fel. Idén először érkezett jelentősebb tőke a biztonságosabbnak tekintett eszközbe. 

Népszerűek voltak az ingatlanalapok is, melyek az utóbbi egy év legerősebb beáramlását regisztrálva 27 milliárdos nettó értékesítéssel zárták a hónapot. 

A részvényalapokba a márciusi és áprilisi kiugró tőkebeáramlás után most sokkal szerényebb, 17 milliárd forintot helyeztek el a kockázatkedvelő befektetők, a többféle eszközből építkező vegyes alapokba ugyanakkor mindössze egy milliárd forint érkezett.

Főként a jelentős beérkező tőkének köszönhetően a legjobb hónapot a kötvényalapok tudhatják maguk mögött, melyek összvagyona a piaci felértékelődéssel együtt 3,6 százalékkal 1576 milliárd forintra ugrott.

A hónap nagy nyertesei a második legnagyobb felett rendelkező ingatlanalapok is, az erősödő befektetői bizalom mellett az árfolyam és devizapiaci mozgások együttesen 3,2 százalékkal 2764 milliárd forintra gyarapították a kategória eszközértékét. Enni pénzt a jegybanki statisztika alapján korábban még sosem fialtattak a hazai ingatlanalapokban.

A szerény pénzmozgás ellenére közel másfél százalékkal növelték vagyonukat a vegyes alapok is, amiket a devizapiaci és az eszközárak felértékelődése is támogatott az időszak során.

Mérsékelt, alig egy százalékos bővülés tudnak felmutatni a legnagyobb vagyont kezelő részvényalapok, a korábbinál szerényebb tranzakciók mellett a piaci hozamok alig növelték a befektetések értékét. A részvénypiaci mozgások tükrében ez utóbbi annyira nem is meglepő, hiszen a fejlett és a fejlődő piaci indexek is lényegében stagnáltak májusban, a hazai parketten pedig igencsak megégethették magukat a tőzsdézők, a BUX közel 10 százalékos zuhanása mellett.

A származtatott alapoknál az árfolyamemelkedés kompenzálni tudta a kisebb tőkekivonást, így a részvényalapokhoz hasonlóan 0,8 százalékos bővülést értek el. A két legkisebb méretű kategória közül a pénzpiaci alapok csaknem ötödével növelték vagyonukat a piaci és a devizaárfolyamok kedvező alakulásának köszönhetően, a garantált alapok eszközértéke ugyanakkor csaknem negyedével apadt az érdemi hozamok híján folytatódó befektetői kivonulás következtében.

Aranyat ért a befektetőknek a májusi emelkedés

A BAMOSZ korábban kiadott saját adatai szerint két százalékkal, 7685 milliárd forintra gyarapodott múlt hónapban a hazai alapkezelőknél fialtatott összvagyon. A kötvény- és az ingatlanalapok remekeltek, a tőzsdézők viszont nem jutottak egyről a kettőre.