Hiába fordult kedvezőbbre a nyár közepén a piaci széljárás, az európai befektetők továbbra is meglehetősen óvatosak maradtak, és folytatták a kivonulást a befektetési alapokból.

A kontinens alapkezelőitől júliusban 41,6 milliárd eurót váltottak vissza a megtakarítók a Refinitiv Lipper legfrissebb adatai szerint. 

A tőkekivonás döntő részben a hagyományos alapokat sújtotta, de a tőzsdén kereskedett alapok (ETF) is negatív nettó értékesítéssel zárták a hónapot, 2020 márciusa óta első ízben. Utóbbi eszközkategóriában 400 millió euróval csökkentették kitettségüket a befektetők.

Europe economy, financial, investment or currency exchange concept, miniature businessman figurine standing and looking at Euro sign on pile of banknotes.
Fotó: Shutterstock

A gyorsuló infláció és a sokasodó gazdasági bizonytalanságok mellett az összes termékkategória pénzkiáramlást regisztrált, a legkevésbé a pénzpiaci alapokat adták, leginkább pedig a részvénykitettségüket építették le a megtakarítók.

Előbbi alig százmillió eurós, utóbbi kategória viszont húszmilliárd eurós visszaváltást könyvelhetett el. A részvényalapoknál ez már csak azért is meglepő, mert a tőzsdei hozamok a korábbi esések után felpattantak a nyár derekára. 

Az MSCI fejlett piaci indexe csaknem 8 százalékot, az európai blue chip részvényeket tartalmazó Stoxx 600 index pedig 7,6 százalékot menetelt a hónap során, a befektetőket azonban ez sem tartotta vissza a kivonulástól. 

Nem minden részvénykitettségtől szabadultak, a kínai részvényekbe fektető alapok például 2,1 milliárd euró friss forrást tudtak becsatornázni, ami a harmadik legerősebb havi értékesítési mutató az összes terméktípus közül. Az európai részvénykitettséget termékekből viszont 4,6 milliárd eurónyit váltottak vissza, mind közül a leggyengébb teljesítményt felmutatva ezzel.

Jelentős méretű tőke szivárgott el a kötvény- és az árupiaci alapokból is, előbbi kategória 6,5, utóbbi 4,5 milliárd eurós kiáramlást regisztrált. A kötvényeken belül az amerikai állampapírokba fektető alapok 2,6 milliárdos értékesítési többlettel zártak, sőt az európai vállalati kötvénykitettséget adó termékek is 1,8 milliárd eurót tudtak becsatornázni. A legkevésbé népszerűnek a brit vállalati kötvények, a magas hozamú – és kockázatú – amerikai papírok, valamint a fejlődő piaci kötvényalapok voltak, melyekből egyaránt bő 2-2 milliárd eurót adtak vissza az európai befektetők.

Egyre több pénzt szív el a hagyományos alapok elől az újgenerációs befektetés

Nagy tőkemozgások jellemezték múlt hónapban az amerikai alapkezelői szektort, a Refinitiv Lipper adatai szerint a tengerentúli befektetők több mint 34 milliárd dollárt váltottak vissza hagyományos befektetési alapjaikból, miközben tőzsdén kereskedett alapokban (ETF) meglévő kitettségüket közel 39 milliárddal növelték.

Az ugyancsak a nagyobb kategóriák közé tartozó vegyes alapok 2,4 milliárd eurónyi tőkét veszítettek. Az előbbieknél kisebb vagyont kezelő ingatlanalapokból és az egyéb besorolású alapokból egyaránt 2,2 milliárd, az alternatív alapokból pedig 3,9 milliárd euró távozott.

A júliusi értékesítési adatokkal együtt az év elejétől már közel 227 milliárd eurónyi áramlott ki az európai alapkezelői szektorból. Tavaly 724 milliárdos rekordértékesítéssel zárt a szegmens, idén viszont már az is megsüvegelendő teljesítmény lenne, ha a hátra lévő öt hónap során  átlendülne a mérleg a pozitív oldalra.