BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Már ingyengyümölcs sem jár a Tencent dolgozóinak

Egyre komolyabban veszi a költségcsökkentést a Tencent, amely 5500 dolgozót bocsátott el az elmúlt időszakban, és működésének további racionalizálását tervezi.

Folytatódik a költségcsökkentés a Tencentnél azt követően is, hogy a kínai a videójáték- és közösségimédia-óriás az elmúlt három hónapban mintegy 5500 dolgozójától vált meg – írja a Southern China Morning Post a vállalat vezetőinek negyedéves gyorsjelentést követő nyilatkozatait szemlézve.

A Tencent profitja kevesebb mint a felére zsugorodott, az árbevétele pedig története során először csökkent a június végén zárult három hónapban, döntően a rendkívül szigorú kínai járványkezelési stratégia, az annak következtében lassuló gazdaság, valamint a helyi játékipart sújtó szabályozói szigor következtében.

Kazan,,Russia,-,August,4,,2021:,Tencent,Holdings,Ltd.,Is
Fotó: Shutterstock

A sencseni központú techkonglomerátum a csalódást keltő eredmény ismeretében még szorosabbra húzza a nadrágszíjat, néhány kisebb munkavállalói juttatás visszavágásával is jelezve az alkalmazottak felé, hogy valóban komolyan veszi a költségcsökkentést.

A dolgozóknak a hét elejétől le kell mondaniuk a vállalat étkezdéiben eddig ingyen kínált gyümölcsökről, néhány nappal korábban pedig 

a térítésmentes reggeli és vacsora lehetőségét is beszüntette a cégvezetés.

A Tencent ennél sokkal nagyobb léptékű kiadáscsökkentést is meglépett, felhagyva olyan nem alapvető üzleti tevékenységekkel, mint az online oktatás vagy az élő videójáték-közvetítés, leépítve a veszteséget termelő digitális tartalomszolgáltatásait is.

A vállalat emellett az agresszív külső befektetési politikáját is újragondolja. A Reuters kedden arról számolt be, hogy a Tencent megválna a Meituan ételkiszállító cégben meglévő 17 százalékos, 24 milliárd dollár értékű részesedésétől, hogy megnyugtassa a piaci koncentráció miatt idegeskedő pekingi versenyhatóságot és saját aggódó részvényeseit.

Nem csak a Tencent vált óvatosabbá a költségkontrollt illetően, egy másik kínai technológiai óriás, 

az Alibaba tízezer munkavállalóját bocsátotta el 

a június végén zárult három hónapban.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.