Az amerikai pénzügyminisztérium felvette a szankciós listájára a Tornado Cash nevű kriptomixer-szolgáltatást, amely a pénzmosás kriptoeszközökre kifejlesztett változatát kínálta felhasználói – köztük az Észak-Koreához kötődő Lazarus csoport – számára. A tárca közleménye szerint

több mint hétmilliárd dollárt mostak tisztára a szolgáltatás segítségével, és azt még augusztus 2-án is használták egy támadás utáni zsákmány nyomainak eltüntetésére.

Digital hologram and information fileds in metaverse, double exposure, New York Manhattan skyline at night. Virtual reality and blockchain. Concept of big data
Fotó: Shutterstock

A kriptopénzek történetének kezdetén még igaz lehetett, hogy azokat a névtelenség homályába rejtőzve is lehet használni, ám az összes tranzakció visszakövethető, ami valaha történt egy-egy ilyen eszköz mögött álló blokkláncon. Ráadásul a kriptotőzsdék és más, a digitális eszközök készpénzre váltását lehetővé tevő felületek egyre inkább igyekeznek megfelelni az ismerd az ügyfeled és az egyéb, a pénzmosás elleni szabályoknak, így

a névtelenség az esetek többségében már a múlté.

A kriptotranzakciók ugyan nem visszafordíthatók, ezért is szeretik azt a zsarolóvírusok terjesztőitől a hekkerekig a kiberbűnözők, ám az ebül szerzett kriptók követhetők a blokkláncon. Erre a helyzetre is adódott azonban megoldás, a kriptomixerek alkalmazása. A legális és illegális forrásokat összekeverő szolgáltatás használatát követően ugyanis nyoma vész a jogtalanul megszerzett kriptóknak.

Az Ethereum blokkláncon működő szolgáltatást előszeretettel alkalmazzák kriptotolvajok, így például a Crypto.com-tól mintegy 15 millió dollárnak megfelelő ethert elemelő támadók is a Tornado Casht használták.