A bivalyerős dollár és a készletek felhalmozódása nagyban rontotta a Nike profittermelő képességét. Számszerűsítve ez a két tényező másokkal kiegészülve 22 százalékkal csökkentette az augusztussal lezárt első üzleti negyedév adózott eredményét, ami végül 1,47 milliárd dollár lett.

Egy részvényre vetítve ez 93 centet jelent. A bruttó árrés eközben 220 bázisponttal, 44,3 százalékra olvadt, miközben a Refinitiv elemzői konszenzusa 45,4 százalékot valószínűsített. A Nike bevételeinek mintegy felét külföldről szerzi, ezért az amerikai valuta már-már a fájdalomküszöböt súroló erősödése alapvetően befolyásolja a világ legnagyobb sportszergyártó és sportruházati vállalatának üzleti számait.
A csütörtöki amerikai tőzsdezárás után kiadott gyorsjelentésükben
az árfolyam-erősödés bevételcsökkentő hatását négymilliárd dollárra becsülik a folyó üzleti évben.
Matthew Friend pénzügyi igazgató a kiadott közleményben jelezte, hogy a dollárerősödés tendenciája felgyorsult az utóbbi időszakban, s ez a következő hónapok teljesítményére is rányomja bélyegét. Ez közrejátszik abban, hogy a teljes üzleti évre 200-250 bázispontos marzscsökkenést várnak, e téren a legrosszabbnak a folyó, második üzleti negyedév ígérkezik.
A Nike negyedéves bevétele egyébként az egy évvel korábbi időszakét 4 százalékkal haladta meg, és 12,7 milliárd dollár lett.
Árfolyamhatásoktól szűrten 10 százalékos lett volna a bevételbővülés.
A forgalomból 12 milliárd dollár a Nike márkához, 650 millió pedig a Converse márkához kapcsolódik. A novemberben Katarban megrendezendő labdarúgó-világbajnokság forgalombővítő hatásában is bízhat az amerikai óriás cég, amely számos élvonalbeli válogatottat is öltöztet.

Ugyanakkor a recessziótól való félelem és a megélhetési válság erősen visszafoghatja majd a vásárlásokat, mint az a nagy divatkereskedelmi láncok előrejelzéseiből is kiviláglik. Ez a faktor azonban földrészenként eltérő erősséggel érvényesíti negatív hatását, és a mértékét becsülni sem lehet.
Az orosz piacról való kivonulás költségeit viszont már elszámolták, onnan eleve marginális bevételeik származtak. Észak-Amerikában viszont bízhatnak, fő piacukon 14 százalékkal magasabb bevételt értek el (5,51 milliárd dollár), míg Kínában 3,33 milliárd dolláron stagnált a forgalmuk.
A Nike számára a készletek felhalmozódása nem jó ómen. A készletek értéke a bázisidőszakihoz képest 44 százalékkal, 9,7 milliárd dollárra ugrott. Különösen
Észak-Amerikában állnak hegyekben az eladásra váró Nike-termékek, ott 65 százalékkal bővült a raktárkészlet.
Tegyük hozzá, hogy a bázis alacsony volt, hiszen egy évvel ezelőtt arról szóltak a hírek, hogy a pandémia miatt elrendelt korlátozások nem kímélték a Nike egyik fő gyártóbázisának számító Vietnámot, ahol komplett üzemeket kellett hosszú hetekre bezárni, vagy radikálisan csökkenteni az ott folyó termelést.
A tetejében még a kikötői sztrájkok és az áruszállítási piacot jellemző kapacitásszűke miatt a cégnek logisztikai problémákkal is meg kellett küzdenie. Akkor azon aggódott John Donahue elnök-vezérigazgató, hogy a karácsonyi szezonra lesz-e elegendő árujuk.
A készletek kiemelkedően magas szintjéből elemzők szerint masszív kiárusításokkal farag majd le a Nike.
David Swartz a Morningstar részéről a helyzet normalizálódását az ünnepi szezont követő év végi leárazások utánra várja.

A gyászos gyorsjelentésre, de inkább a borús közeljövőre eladásokkal reagáltak a befektetők, 10 százalékkal mélyebbre küldve a Nike amúgy is vergődő árfolyamát.
A kurzus az idén már 42 százalékkal zsugorodott,
ezzel a Nike a Dow Jones ipari index legrosszabbul teljesítő részvényei közé tartozik. Pedig a cég igyekszik megnyerni a befektetők bizalmát, a most lezárt negyedév után például 1,5 milliárd dollárt juttat vissza a részvényeseinek. Ebből 480 millió dollár az osztalék, értéke 11 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. A Nike ezzel immár huszadik éve folyamatosan emeli az osztalék összegét.