A hitelintézeti szektor 225,3 milliárd forintos nettó eredményt ért el az idei év első felében, jelentősen, 44,3 százalékkal elmaradva az egy évvel korábbi 404,3 milliárdtól – derül ki a Magyar Nemzeti Bank ma közzétett, konszolidált szemléletű adataiból. Az adózás előtti eredménynél hasonlóan alakult a helyzet: az első hat hónapra kimutatott, 270,9 milliárdos nyereség 41,8 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.

Hungarian,Forint,
Fotó: Shutterstock

Ami az egyes eredménytételeket illeti, a szektor működési bevételeinél nincs különösebb ok a panaszra: ezen a soron 1689,3 milliárd forintot mutatott ki az év első felére az MNB, nagyjából az egynegyedével magasabbat az egy évvel korábban realizáltnál. Ezen belül a kamateredmény 36,2 százalékkal, 1048,6 milliárd forintra emelkedett, miközben a díj- és jutalékeredmény 17,7 százalékos gyarapodással megközelítette az 518 milliárd forintot.

 

Az elért profitnak egyáltalán nem használt, hogy a működési költségek szintje látványosan, 33,8 százalékkal emelkedett a szektorban, meghaladva az 1100 milliárd forintot. 

A kockázati költségek szintje is drasztikusan nőtt 2021. első feléhez képest: az értékvesztés és céltartalék soron 283,5 milliárd forintnyi leírást mutatott ki az MNB, közel hat és félszeresét az egy évvel korábbi 44 milliárdnak.

A hitelintézeti szektor mérete viszonylag gyors ütemben duzzadt az idei év első felében is. A szektorszintű mérlegfőösszeg 76 131,7 milliárd forintot ért el az első fél év végén, ez 19,4 százalékos emelkedés az egy évvel korábbihoz képest. A hitelek állománya eközben 23,8 százalékkal, 49 295,4 milliárd forintra nőtt, a betéteké 18,4 százalékos emelkedést követően, 61 468 milliárd forintot tett ki.

A hatékonysági mutatók érezhetően romlottak éves összevetésben: a tőkearányos megtérülés (ROE) 6,36 százalékra olvadt az egy évvel korábbi 12,33-ról, miközben a költség-bevétel arány (CIR) 61,6-ről 65,2 százalékra emelkedett.