BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Remekelő OTP-vel teljesített felül a BUX, nem tartott ki a forint ereje

Az európai tőzsdéket uraló pesszimista hangulat dacára 0,8 százalékos erősödéssel zárt a pesti börze. A forint a nap eleji erősödést követően visszacsúszott a 407-es szintre az euróval szemben.

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed tegnap esti újabb szigorítását követően csütörtökön lefordultak az európai részvényindexek, a vezető nyugati tőzsdék egy-másfél százalékos veszteséggel zárták a napot.

MOL OTP tőzsde részvények business man celebrates his success goal on stock exchange background
Fotó: Shutterstock

A pesti börzén a pesszimista nemzetközi hangulat, valamint a nap során a magyar gazdasági elittől érkező, baljós prognózisok dacára a vevők domináltak, a BUX 0,8 százalékos emelkedéssel, 39 548 ponton fejezte be a kereskedést, leginkább az OTP nagy ralijának köszönhetően.

Az első számú hazai bankpapír kurzusa 8572 forinton állapodott meg, ami még úgy is 3 százalékos plusz, hogy a nap végén már erőteljesen adták a részvényt a befektetők.

A Magyar Telekom 0,3 százalékkal, 303,5 forintra kapaszkodott fel, és minimális, 0,1 százalékos pluszt könyvelhetett el a Richter is. A gyógyszergyártó részvényeit 7525 forinton jegyezték a záráskor.

A nagypapírok közül egyedül a Mol volt alulteljesítő, az olajár csökkenése mellett egy százalékkal, 2476 forintig buktak alá az olajtársaság papírjai.

A kisebb méretű társaságok közül jó napot zárt az Appeninn is. Az ingatlanos cég részvényei a reggeli, nyereséges működésről tanúskodó gyorsjelentésre 2,8 százalékos emelkedéssel reagáltak. A nap vesztese ezúttal az idei év egyik sztárrészvénye, az Alteo volt, melynek kurzusa bő 5 százalékot zakózott.

A forint nap közben erősödéssel próbálkozott az euró ellenében, a tőzsdezárásra azonban a hazai fizetőeszköz visszagyengült a nap eleji, 407-es szintre. A dollárhoz képest 0,1 százalékot veszített, az amerikai pénz egységéért 414,7 forintot kértek a piaczáráskor.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.