A Morgan Stanley az amerikai tőzsdenyitás előtt publikálta harmadik negyedéves gyorsjelentését, a patinás befektetési bankház árbevétele kissé gyengébb lett az elemzői várakozásoknál, de ahhoz képest, hogy az idei év eddig kiadós medvepiacot hozott a részvénypiacon, 13 milliárd dolláros értékével nem mondható rossznak. Az elemzők 13,3 milliárdot vártak, ugyanakkor tavaly ilyenkor, amikor bika tombolt a tőzsdéken, 14,8 milliárd volt az érték.
Egy részvényre számítva 1,53 dollár lett a nettó eredmény, miközben a tavalyi harmadik negyedévben az adat 2,04 dollár volt, ugyanakkor az eredmény szintjén a cég teljesítménye nem maradt el az 1,52 dolláros elemzői várakozásoktól. James Gorman, a cég vezérigazgatója elmondta, hogy a bankház tőkehelyzete igen erős, továbbra is szép hozamot biztosítanak részvényeseiknek: 2,6 milliárd dollárt fordítanak sajátrészvény-vásárlásra és stabil osztalékot fizetnek.