A világ leggazdagabb technológiai moguljai – köztük Mark Zuckerberg, Bill Gates és Larry Ellison – idén már több mint 480 milliárd dollárnyi veszteséget voltak kénytelenek elkönyvelni csütörtökig a Bloomberg Billionaires Index, a világ leggazdagabb embereinek naponta frissülő rangsora szerint. 

Trading On The Floor Of The NYSE As Fed Releases Rate Decision
Fotó: Michael Nagle / Bloomberg via Getty Images

A héten számos technológiai óriáscég csalódást keltő eredménybeszámolója felerősítette a recessziós félelmeket, lejjebb nyomta a részvényárfolyamokat, és erodálta a világ leggazdagabb embereinek vagyonát.

Mark Zuckerberg Meta-részvényeinek értéke csak csütörtökön 11,2 milliárd dollárral zuhant. Aznap az általa irányított Meta Platforms társaság piaci értéke a negyedével esett, miután csalódást keltő eredményjelentése eladási pánikot váltott ki a befektetők között.  

Fotó: AFP

Ezzel 2022-ben eddig pedig már több mint 87 milliárd dollárral csökkent a Meta vezérigazgatójának vagyona. Így a mostani nettó vagyona 37,7 milliárd dollár, amivel a világ 28. leggazdagabb embere jelenleg. Zuckerberg az év elején még az első 10 között volt. 

A világjárvány kezdetén erős növekedést felmutatni képes technológiai vállalatok most a magas infláció, az emelkedő kamatlábak és a digitális reklámköltések visszafogása miatt szenvednek. Így nem csoda, hogy technológiai túlsúlyú Nasdaq Composite tőzsdeindex idén 29 százalékkal esett a pénteki zárásig.   

Elon Musk, a világ leggazdagabb embere és Jeff Bezos, az Amazon alapítója 58-58 milliárd dollárnyi vagyont veszítettek idén.  

 

Los Angeles Premiere Of Amazon Prime Video's 'The Lord Of The Rings: The Rings Of Power' Season 1
Fotó: NurPhoto via AFP

Musk részvénybefektetései jelenleg 212 milliárd dollárt érnek, Bezos vagyonát eközben 134 milliárd dollárra becsülik. De a Google anyavállalatának, az Alphabetnek a társalapítói, Larry Page és Sergey Brin is szomorúan tekinthetnek a lefele tartó részványárfolyamokra. Mindketten több mint 40 milliárd dollárt veszítettek az év elejétől a részvényekben tartott vagyonukból.