Tőkeemelés útján 8 százalékos tulajdonrészt szerzett a Smart Hotel Solution Zrt.-ben a ViVeTech, amely október 20-án 478 260 darab, egyenként egy forint névértékű és 418 forint kibocsátási értékű részvényt jegyzett. 

Smart,Phone,With,Smart,Modern,Home
Fotó: Shutterstock

A tőkeemelés teljes – ázsióval együtt számított – összege 200 millió forint.

A Smart Hotel Solution az első okosotthonnal kombinált komplett szállodai szolgáltatásokat nyújtó – Hotelify brand alatt futó – szállodai okosrendszert fejlesztő magyar startup. A Hotelify lefedi a szállodai tartózkodás teljes egészét a foglalástól a távozásig, és olyan okosfunkciókat kínál a szállóvendégeknek, mint például a mobilalkalmazáson keresztüli gyors bejelentkezés és kijelentkezés, szolgáltatások megrendelése, chatszolgáltatás, a hotelszobák hűtés-fűtésének beállítása, a világítás, az árnyékolás vagy a szobai médiarendszerek vezérlése. 

A kényelmi funkciók mellett a Smart Hotel Solution szoftvere jelentősen javítja a hatékonyságot a költségek optimalizálásával, a munkaerő optimalizált szervezésével, illetve az energiafogyasztás akár 20 százalékos csökkentésével. A cég jegyzett tőkéje 5,5 millió forint (a tranzakciót követően 5 978 260 forint). 

A részesedésszerzés, valamint a Smart Hotel Solution és a társaság között létrejött együttműködési megállapodás lehetőséget biztosít a HORECA-piacra való belépésre. Az okos rendszerek terjedése fokozott kiberbiztonsági kihívásokkal jár, a ViVeTech ezekre kíván a hoteleknek megoldást kínálni. A tranzakció finanszírozásához a ViVeTech hosszú lejáratú eurókölcsönt vett fel az MKB Banktól.