BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Pelotonra pattanhat az elit

A Hilton több ezer amerikai szállodájának mindegyikében legalább egy Peloton edzőbiciklit helyeznek el az év végéig egy új megállapodás alapján..

Partnerségre lépett egymással a Peloton Interactive és a Hilton Worldwide Holdings, a megállapodás értelmében a Hilton 5400 amerikai szállodájában legalább egy Peloton szobakerékpárt helyeznek el az év végéig – közölte a két vállalat.

Pandemic Home Exercise Trend Continues, As Gyms Slowly Reopen Across The Country
Fotó: Michael Loccisano / Getty Images

A Peloton múlt héten jelentette be, hogy futópadjait, edzőkerékpárjait és egyéb fitneszkellékeit a Dick’s Sporting Goods üzleteiben kezdik el árusítani, ezzel próbálva fellendíteni a visszaeső eladásokat.

A fitneszeszközöket gyártó cég Barry McCarthy vezérigazgató irányításával számos lépéssel próbálja felpörgetni az üzletet, létszámleépítésről, áremelésekről és termékeiknek az Amazon platformjára való bevezetéséről is döntöttek már.

A hétfőn bejelentett partnerség keretében a Hilton Egyesült Államokban élő vásárlói klubtagjai, azaz az úgynevezett Hilton Honors-tagok, akik először használják a Peloton eszközeit, 90 napos próba-előfizetést is kapnak a társaság mobilalkalmazásához.

A Peloton részvényei egy százalék alatti mértékben emelkedtek a hírre az amerikai tőzsdék nyitása után, míg a Hilton papírjai kismértékben gyengültek.

A Covid nyerteseiből vesztesek lettek, véget ért a járvány alatt szárnyaló cégek aranykora

Ahogy kiszabadultak az emberek, úgy zuhantak be az otthoni életre specializálódott vállalatok részvényei.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.