Szezonális csúcsokat döntött a PannErgy
Szezonális rekordot jelentő, 201 170 gigajoule (GJ) hőt értékesített a harmadik negyedévben a PannErgy, az előző év azonos időszakát közel 39 százalékkal, az időszaki tervét pedig csaknem 23 százalékkal túlszárnyalva – közölte pénteken a tőzsdén jegyzett energetikai társaság.

A kiemelkedő teljesítményt a menedzsment a cég számára kedvező, vagyis az átlagosnál hűvösebb szeptemberi időjárással, valamint a vállalatcsoport folyamatos hatékonyság- és üzembiztonság-növelő, illetve kapacitásbővítő beruházásaival magyarázta.
A cégvezetés a termelési jelentés nyomán az idei üzleti évre vonatkozó, március 30-án publikált konszolidált, 3,25–3,35 milliárd forintos EBITDA-terve várható teljesülését is megerősítette.
A PannErgy miskolci geotermikus rendszere 86 925 gigajoule hőenergiát adott el, ami jelentősen meghaladja a korábbi évek átlagértékét, és 22 százalékkal nagyobb előző évi bázisánál.
Győrött még nagyobb, 55,8 százalékos volt a növekedés, 112 734 GJ hőenergiát értékesítettek,
ami minden eddigi szezonális adatot felülmúl, és amit a Győr-Szol Zrt.-vel megkötött kereskedelmi megállapodás is támogatott.
Szentlőrincen az értékesített hőmennyiség a tárgyidőszakban 29,3 százalékkal múlta felül a bázist, a hőátadás mértéke 1347 GJ volt.
Még többre taksálják a PannErgy-részvényeketA magasabb hatósági hődíjak és a várhatóan emelkedő értékesítési volumen is céláremelést indokol az OTP elemzése szerint. |


