BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az abortusztilalom miatt az Eli Lilly dolgozóinak egy része elhagyná Indianát

Az Eli Lilly néhány alkalmazottja áthelyezést kért a gyógyszergyártó indianai üzeméből, miután az állam törvényhozói korlátoznák, illetve több esetben megtiltanák az abortuszt. Azt nem tudni, hogy pontosan hányan kérték az áthelyezést.

Az 1876-ban alapított amerikai gyógyszeripari vállalat, az Eli Lilly néhány alkalmazottja áthelyezést kért a gyógyszergyártó indianai üzeméből. Ennek a hátterében az áll, hogy az amerikai állam törvényhozói elfogadtak egy olyan törvényjavaslatot, ami korlátozná, illetve sok esetben megtiltaná az abortuszt – derül ki az FT cikkéből.

Washington,,Dc,Usa,May,3,2022:,Protesters,Gather,At,The
Fotó: Shutterstock


A munkavállalók egy része kérte, hogy helyezzék át más államba – mondta a portálnak adott interjúban az indianai székhelyű cég vezérigazgatója, David Ricks. Azt azonban nem árulta el, hogy a 10 ezer indianai dolgozóból hányan kérték az intézkedést.

A kommentárjai azt követően hangzottak el, hogy a republikánusok által ellenőrzött indianai szenátus augusztusban törvényt fogadott el, ami az esetek többségében betiltja a terhességmegszakítást. Az amerikai legfelsőbb bíróság júniusban hatályon kívül helyezte a beavatkozáshoz való nemzeti jogot, amelyet az 1973-as, mérföldkőnek számító Roe kontra Wade ítéletében ismert el.

Egy indianai bíró szeptemberben megakadályozta a középnyugati államot az új törvény végrehajtásában, amíg a Planned Parenthood és más egészségügyi szolgáltatók bíróságon megtámadták azt.

Ricks azt mondta, hogy az új korlátozások kihívást jelentettek az embereknek, hogy Indianába jöjjenek dolgozni, és ha az Eli Lilly a legjobb munkatársakat akarja vonzani és megtartani, akkor más helyeken kell folytatnia a tevékenységét. A cégvezér szerint az indianai jogszabály elsietett volt és lehetett volna megfontoltabb. 

Újabb amerikai állam tiltja az abortuszt

Egy észak-karolinai szövetségi bíróság visszaállította a terhességmegszakítás tilalmára vonatkozó törvényt az állam területén. A törvényerőre emelkedő jogszabály megtiltja a terhesség megszakítását a 20. hét után, az egészségügyi vészhelyzetek kivételével. William Osteen bíró közölte, azután döntött az ezt előíró jogszabály visszaállítása mellett, hogy a szövetségi legfelsőbb bíróság júniusban az államok hatáskörébe utalta az abortusz szabályozását.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.