BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az Alditól vesz át több mint száz boltot egy norvég cég

A norvég Reitan az Alditól vesz meg több mint száz üzletet és néhány elosztóközpontot. Azt nem árulták el, hogy mennyit fizettek az új létesítményekért.

A kisboltokat, élelmiszer-kiskereskedéseket és benzinkutakat üzemeltető norvég vállalat, a Reitan Retail ma közölte, hogy 114 dán élelmiszerüzlet és három elosztóközpont megvásárlásáról állapodott meg a német Aldival egy meg nem nevezett összegért. Az üzlet lezárulása után jelentősen nő a norvég cég Rema 1000 nevű diszkontáruházlánca – írja a Reuters.

Rema 100 grocery store in Copenhagen Denmark
Fotó: Francis Dean / Getty Images

Ez jelentősen megnöveli dániai bevételeinket, és a Rema 1000 a legnagyobb élelmiszerüzletlánc lesz Dániában

– nyilatkozta Ole Robert Reitan, a Reitan Retail vezérigazgatója az amerikai hírügynökségnek. A tranzakció előtt a Rema 1000-nek mintegy 330 élelmiszerüzlete volt az észak-európai országban. A cégvezér azt nem árulta el, hogy mennyit fizettek az új üzletekért.

Az 1948-ban alapított és családi tulajdonban lévő norvég Reitan Retail skandináv és a balti régióban működtet kisboltokat, élelmiszer-kiskereskedéseket és benzinkutakat. A vállalat még 2020-ban jelentette be, hogy tőzsdei bevezetést terveznek, ám még nem tűzték ki a tervezett tőzsdei bevezetés időpontját.

A tőzsdei bevezetésre akkor kerül sor, ha minden feltétel megfelelő lesz

– válaszolta Ole Robert Reitan az erre vonatkozó kérdésre. A hét országban mintegy 42 ezer alkalmazottat foglalkoztató Reitan Retail az év elején 3,8 milliárd norvég koronás (381 millió dollár) működési eredményről számolt be 2021-re, ez kisebb visszaesés a 2020-as 4,4 milliárd koronához képest.

Panganak a boltok az unióban, az infláció megeszi a bért

Miközben Magyarországon is leállt a kiskereskedelmi forgalom növekedése, az euróövezetben havi szinten idén még nem esett akkorát a fogyasztás, mint a legutóbbi, októberi adat szerint, és az éves csökkenés immár fájdalmas mértékű. Az ok a felpörgött infláció, amellyel Európában nem tartanak lépést a bérek. Az osztrákok például októberben 4 százalékkal vásároltak kevesebbet, mint egy évvel korábban.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.