A Wall Street legnagyobb szereplőinek is muszáj alkalmazkodniuk a kialakult gazdasági helyzethez, ennek árnyékában különösen nehéz dolguk van a fiatal tehetségek magukhoz csábításában – derült ki a Lazard vezérigazgatójának előadásából.

tőzsdei esés
Fotó: Shutterstock

Egy befektetői konferencián elhangzott beszédében Kenneth Jacobs úgy vélte, az új munkatársak felvételének lassítása vagy esetleges befagyasztása mellett lehetséges, hogy a már meglévő munkavállalóiktól is meg kell váljanak a kialakult piaci helyzetre válaszul. A gazdaság gyenge teljesítménye és a folyamatos alapkamat-emelések okozta bizonytalanság ugyanis a bankok nyereségeit is alaposan megtépázta, felőrölve a profitjukat.

Beüt a valóság – fogalmazott a vezérigazgató.

Jacobs borúlátó megszólalása nem az első a héten, a Morgan Stanley guruja nemrég figyelmeztetett a piac közelgő esésére, aminek hátterében a vártnál jobb munkaerőpiaci adatokat és az alapkamat emelésének vélhető lassulását látja. A Fed ugyanis jövőhéten dönt idén utoljára az amerikai alapkamatról és mind a piac, mind a szakértők 50 bázispontos emelést valószínűsítenek.

Ez pedig különösen rossz hír a tőzsdei óriáscégek számára, amelyek körében már korábban elindult az elbocsátási hullám a nehéz piaci helyzet következtében. A Morgan Stanley megvált munkavállalóinak 2 százalékától, ami nagyjából 1600 embert jelent, de a közvetlen riválisok, a Goldman Sachs és a Citigroup is kénytelenek voltak már leépíteni munkaerejük egy részét. 

Ugyanakkor a világ legnagyobb alapkezelője, a BlackRock is bajban van: rákényszerültek egy átmeneti felvételi stop bevezetésére, ez alól csak a kritikus pozíciók betöltői jelentenek kivételt.

David Solomon, a Goldman Sachs vezérigazgatója szerint ügyfeleik különösen óvatosak minden befektetésüket illetően, míg a Bank of America vezetője úgy fogalmazott: ők ugyan kis arányú, de „negatív növekedésre” számítanak a 2023-as év első felében, ami érezhető gazdasági visszaesésre enged következtetni.

Az elbocsátási hullám nem az első jele a cégek borúlátó jövőképének: a Wall Street nagyjai már jelezték, hogy brókereik az eddig megszokottnál  jelentősen kisebb év végi bónuszokra számíthatnak. Ennek közvetlen hátterében egyébként az idei év alacsony céges felvásárlási trendjei és a leülő tőzsdei forgalom állnak.

A bónuszok átlagos értéke egyébként 2021-ben soha nem látott szintet ért el, bőven 200 ezer dollár felett állt meg, ami mai árfolyamon átszámítva közel 80 millió forintot jelent.