A Tesla árcsökkentését követően átlagosan 4500 dollárral mérsékli az elektromos Mustang Mach-E árát a Ford – közölte a detroiti óriás hétfőn.

IAA Mobility - Open Space Königsplatz
Fotó: DPA Picture-Alliance via AFP

Az árengedményt ráadásul egy olyan modellre adják, amely a Ford szerint már eddig is veszteséges volt, ám az autógyártó most azt állítja, hogy a termelés 67 százalékos növelésével képes lesz ellensúlyozni az árrés további romlását.

A legolcsóbb Mach-E ezután 45 995 dollárról indul, 900 dollárral kerül kevesebbe, míg a legnagyobb áresés a GT Extended Range változatot érinti, amelynek árazása mostantól – korábbi árához mérten – 5900 dollárral lejjebbről, 63 995 dollárról indul.

Az árcsökkentéssel, valamint a villanyhajtású Mustangokra adott – akár 5,3 százalékos – kedvezményes hitelkamattal a Ford a Tesla korábban bejelentett 20 százalékos árleszállítására reagál.

Másrészt azt szeretnék, hogy az amerikai vevők mind több Mach-E-re is igénybe vehessék az új, 7500 dolláros adókedvezményt, amelynek az inflációcsökkentési (IRA) törvény értelmében az a feltétele, hogy a vételár 55 ezer dollár alatt maradjon.

John Lawler pénzügyi igazgató júniusban még arról beszélt, hogy mivel az elektromos Mustang nyereségét elporlasztották az emelkedő nyersanyagköltségek, a veszteség lefaragása érdekében emelik a modellek árát.

A gyártási volument ugyanakkor idén a tavalyi 78 ezerről 130 ezer darabra növelik, ami csökkenti a fajlagos költséget. A mexikói Cuautitlanban található Mach-E-gyárat állítólag éppen kapacitása bővítése céljából állították le februárig.

A Ford 50 milliárd dollárt fektet be a Bloomberg szerint az elektromos járművek kifejlesztésébe és gyártásába, aminek eredményeként azt tervezi, hogy 2026 végén már évi 2 millió darabot gyárthat. 

Tavaly egyébként a második számú EV-értékesítő volt az Egyesült Államokban, ám jócskán lemaradva a piac közel kétharmadát letaroló Teslától.

cége a negyedik negyedévben 25,9 százalékos bruttó autóipari árrést gazdálkodott ki, aminek köszönhetően úgy csökkentheti az árakat, hogy közben még mindig tisztességes nyereséget termel. 

Elemzők szerint a Fordnak nincs ilyen mozgástere

– írja a hírügynökség.

A Teslának magasabb az árrése, mint a többi gyártónak, köztük a GM-nek és a Fordnak, és még további árcsökkentésekre is képes

– mondta John Murphy, a Bank of America elemzője január elején.

„A legtöbb autógyártó még mindig veszteségesen gyártja az elektromos autókat, és az árcsökkentések még inkább alájuk vágnak, ráadásul éppen akkor, amikor megpróbálják felfuttatni termelésüket” – tette hozzá.

A Volkswagen szintén hétfőn közölte, hogy nem száll be a Tesla által indított árháborúba.

A Ford részvényei magyar idő szerint kora estig 1,8 százalékkal, 13 dollár közelébe gyengültek.