A gáláns kínai állam elektromosautó-vásárlási támogatások január 1-jétől történt megszüntetése a verseny erősödését hozza Kínában, s ebből az ország második legnagyobb villanyautó-gyártója sem akar és nem is tud kimaradni. A luxus kategóriában a kínai e-autó piacot toronymagasan vezető amerikai vállalat három hónapon belül másodszor csökkenti a sanghaji Gigafactoryjában gyártott Model 3 szedán és Model Y városi terepjáró (e-SUV) árát, holott december elején még arra figyelmeztetett, hogy igyekezniük kell a megrendelőknek, mert januártól új árak köszöntenek be. 

 

Csakhogy nem felfelé, hanem lefelé igazította autói listaárát a Tesla, amely a különböző piacokon a vásárlóerőre szabott árazást folytat értékesítési csatornáin. 

A Teslának a kínai kereslet várható visszaesésére is reagálnia kellett, 

a luxusautók iránti érdeklődést Peking zéró-Covid politikájának ejtésével járó „felszabadulás” valamennyire fűti ugyan, de a jövő bizonytalan gazdasági kilátások ezzel ellentétes irányba hatnak. Mindenesetre a Tesla felvette a kesztyűt és a tavaly szeptemberi árakhoz képest péntektől – felszereltségtől függően – immár 13–24 százalékkal olcsóbban adja modelljeit. 

Ezúttal a Telsa a Reuters számításai szerint 6–13,5 százalékot nyesett le az árcédulán szereplő összegből 

és valamennyi modelljét olcsóbban kínálja. A Tesla „tömegautója”, a Model 3 ára induló ára például 265 900 jüanról 229 900 jüanra, átszámítva 33 427 dollárra csökkent. Ez magyar pénzben 12,6 millió forint körüli összeget jelent, azaz az amerikaiak közelítenek az eredetileg meghirdetett 10 millió forintos árhoz – persze csak Kínában, a világ legnagyobb autópiacán. 

Magyarországon jelenleg a cég honlapja szerint a Tesla 3-as alapmodell 21,7 millió forintért vihető el 

és  akkor a vevő tíz forintot még vissza is kap. Tegyük hozzá, hogy az évi egymillió darabos kapacitásúra bővített sanghaji Gigafactoryból a helyi piacra ömlő Teslák fogyasztói árában ezer-ezerötszáz dollárt, azaz 3-4 százalékot képviselt állami támogatás. A Model 3 és a Model Y autók kínai árai egyébként jelenleg 240ľ32 százalékkal alacsonyabbak, mint a Tesla legnagyobb piacán, az Egyesült Államokban, a különbséget többi között az eltérő anyag- és munkaerőköltségek indokolják.

A Tesla modellválasztéka elöregedett, a kínai riválisok minőségben is kezdenek felnőni hozzá.
Fotó: Noel Celis

A Tesla mérnöki fejlesztéseinek köszönhetően jelentkező költség-megtakarításokat megosztjuk a vásárlókkal, támogatva a kínai kormány gazdaság és fogyasztásösztönző politikáját 

– érvelt Grace Tao, a cég külső kommunikációért felelős alelnöke hivatalos Weibo felületén. Maga az árcsökkentés logikus és piacbarát lépés volt a Tesla részéről, ezt hangsúlyozzák az elemzők is.

A Tesla itt nem állhat meg, tovább kell csökkentenie az árait, és modelljeinek elérhetősége érdekében bővítenie kell értékesítési hálózatát – hangsúlyozta Shi Ji, a CMBI elemzője hozzátéve, hogy enélkül az elöregedett modellválaszték küszöbön álló ráncfelvarrása sem segít javítani az egyre gyengébb eladási adatokon. 

Pláne úgy, hogy eközben a piacvezető BYD modellválasztéka lefedi a teljes palettát, és bár a kormányzati ösztönzők kivezetésére reagálva megemelte az árait, így is a Tesla újabb árcsökkentése utáni árszínvonal alatt kínálja portékáját, vagy ahhoz közel. Shi Ji szerint a keresletet csökkenésére való tekintettel egyelőre az egymilliós sanghaji kapacitás kihasználtsága sem megy 80 százalék fölé az idén.