Igencsak oda kell figyelniük a horvátoknak a vásárlásoknál kapott visszajárókra, ugyanis számos helyen futhatnak bele a csalók nyomaiba. Régi trükk az eurót frissen bevezető országokban, hogy az egyeurós érmére rendkívüli módon hasonlító török lírával fizetnek, amit a kasszások ritkán szúrnak ki, ahogy a vásárlók is, akik visszajáróként kapják meg a jóval kevesebbet érő érmét. 

One Turkish Lira Coin Both Sides
Fotó: Shutterstock

A Jutarnji List című horvát lap munkatársai is ebbe futottak bele, amikor a zágrábi szerkesztőségük melletti pékségben a 3 euró 30 centes visszajáró közé egy török lírás is keveredett. Márpedig ezzel nem jár jól a vásárló, hiszen a két érme értéke között forintosítva jelenleg 382 forint a különbség, hiszen 1 euró 402 forintot ér, 1 török líra pedig mindössze húszat. 

Korábban Magyarországon is előfordult hasonló csalás: a bicolor kétszázforintos érmék 2009-es bevezetése után jó ideig lehetett találkozni visszajáróként a büféautomatákban is török lírával,

amely már akkor is jóval kevesebbet ért kétszáz forintnál. 

A Jutarnji cikke szerint munkatársaik jelezték az eladónak a hibát, aki elnézést kért figyelmetlenségéért, és gyorsan kicserélte euróra a kérdéses érmét, benyelve a két érme értéke közötti különbségből eredő kárt. Mint mondta: valószínűleg átverték, és nem figyelt, amikor valaki lírát adott neki euró helyett. 

A cikk szerint korábban egyébként Portugáliában és Spanyolországban is sokan próbálkoztak értéktelenebb pénzérmékkel az euró bevezetésekor: így például lengyel zloty és a jamaicai dollár is cirkulált az üzletekben.