BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
20220927 Budapest Budapesti Értéktőzsde BÉT

Ezekkel a hazai részvényekkel lehetett nagyot kaszálni az év elején

Jól kezdte az évet a pesti börze, a BUX januárban maga mögé utasította a nagy nyugati indexeket. Az OTP és a Magyar Telekom részvényeivel is sokat kereshettek a befektetők, a brókerek közül a Wood & Company örülhetett leginkább.

Ígéretesen indult az év a Budapesti Értéktőzsdén, a BÉT első számú indexe, a BUX 3,5 százalékos emelkedéssel, 45 339,2 ponton zárta a januárt. A részvénypiac összforgalma mérsékelt volt, 205 milliárd forintot tett ki, amely 9,3 milliárd forint napi forgalomnak felel meg – derül ki a BÉT havi összesítéséből. 

20220927 Budapest Budapesti Értéktőzsde BÉT
Fotó: Vémi Zoltán / Világgazdaság

Az évtizedek óta nem látott értékű infláció és a kereslet-kínálat dinamikájának folyamatos ingadozása miatt az amerikai jegybank, a Fed agresszív ütemben emelte a kamatokat, illetve a jövőben további növelést tervez. A tevékenység hatására az amerikai indexek nehézségeket éltek át, a Dow Jones 0,8 százalékot, a S&P 500 1,3 százalékot, a Nasdaq pedig 2,1 százalékot esett.

Ezzel szemben a Budapesti Értéktőzsde vezető indexe, a BUX index csökkenés helyett januárban tovább emelkedett, 45 339,2 ponton zárt, 3,5 százalékkal növekedett decemberhez képest. A legmagasabb értéket, 46 901,7 pontot a hónap második felében érte el. 

A korábbi hónapokhoz hasonlóan az OTP Bank papírjaival kereskedtek a legtöbbet, 128,8 milliárd forint értékben, amely az összforgalom 62,7 százalékát tette ki. A bankpapír ismét erős hónapot tudhat maga mögött, ezt az árfolyam 7,1 százalékos emelkedése is jelezte. Az OTP Bankot ismét a Richter és a Mol követte, 40,3, illetve 26,6 milliárd forintos forgalommal. 

A Magyar Telekom részvényeivel 12,7 százalékos, a Mol-papírokkal 3,1 százalékos árfolyamnyereséget érhettek el a befektetők, a Richter kurzusa viszont bő 2 százalékot ereszkedett.

Az azonnali részvénypiac forgalma 205 milliárd forintot volt, kereskedési naponként átlagosan 9,3 milliárd forint forgalmat bonyolított le. 

A BUX index alakulása 1 hó
 

A befektetési szolgáltatók versenyét ezúttal is a Wood & Company nyerte 105,5 milliárd forinttal. A második helyet a Concorde szerezte meg 104,4 milliárd forinttal. Az Erste Bank 89,8 milliárd értékű forgalomra tett szert, amellyel a harmadik helyre került. 

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.