A Bank of England (BoE) monetáris tanácsa csütörtöki ülésén újabb ötven bázisponttal, négy százalékra emelte az alapkamatot, amely így 2008 óta a legmagasabb szintre ugrott. A döntés 7-2-es szavazataránnyal hozták.

View of the Bank of England in City of London
Fotó: Getty Images

A kamatemelés 2021 decemberében kezdődött, és az egymást követő tizedik ülésen folytatódott annak érdekében, hogy letörje a száguldó inflációt, amely ugyan 10,5 százalékra esett vissza a 41 éves csúcsot jelentő 11,1 százalékról, de még mindig két számjegyű, és tovább táplálja többek között a béremelkedések üteme. 

A BoE vezető közgazdásza a múlt hónapban figyelmeztetett, hogy az hosszabb ideig maradhat magas, mint ahogyan korábban várták. „Az Egyesült Királyságban uralkodó sajátos környezet – a magasabb földgázárak, a feszes a munkaerő-kínálat kedvezőtlen alakulása és a szűk árupiaci keresztmetszetek – elhúzhatják az inflációcsökkenést” – idézte a The Guardian Huw Pillt.

 

A jegybanknak azonban óvatosnak kell lennie, kénytelen szembesülni azzal, hogy a brit gazdaság az előrejelzések szerint recesszióba süllyed, és az idén rosszabbul teljesít a többi fejlett ipari országnál. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) e heti előrejelzése szerint a 0,6 százalékkal zsugorodik az idén.
A munkanélküliségi ráta ugyan alacsony, a sztrájkhullám azonban becslések szerint eddig 1,4 milliárd fontos kiesést okozott a gazdaságnak, amely még mindig küzd a Brexit és a koronavírus-járvány hatásaival. Gyors ütemben hűl az is, és alacsony a fogyasztói bizalom.