Ömlenek a milliárdok Kínába, vonzóbb célpont, mint az Egyesült Államok
Az idén több mint 2 milliárd dollárnyi befektetés érkezett a kínai részvényeket vásárló és követő, Amerikában jegyzett befektetési alapokba. Ez a trend öt hete tart, és markáns különbséget jelent a tavalyi második fél évhez képest, amikor egymilliárd dollárt vontak ki a piacról a befektetők.

Fotó: Shutterstock
A befektetői hozzáállás változása nemcsak a kínai ETF-ek és befektetési alapok népszerűsége miatt szembetűnő, hanem az amerikai társaik vonzerejének teljes elpárolgása miatt is.
Az elmúlt hat hétben az amerikai ETF-ekből és befektetési alapokból 31 milliárd dollár folyt ki, amit a befektetők kötvényalapokba és nemzetközi részvényalapokba helyeztek át.
A kínai újranyitás hatalmas lökést adott az ország korábban padlón lévő piacának: a részvények árfolyama jelentős visszapattanáson ment át a korlátozások feloldása óta, hisz a befektetők igyekeznek meglovagolni a kibontakozó trendet.
A lendület pedig nem hagy alább: az MSCI Kína index, amely a tőzsdén jegyzett legnagyobb kínai cégek árfolyamát követi, 45 százalékot emelkedett október óta, igaz, ennyi útja hátra is van a 2021 eleji szintek eléréséig.

A kínai piac vonzerejét az optimista vállalati nyereségvárakozások adják, amelyek az amerikai cégek esetén jó eséllyel bekövetkező nyereségrecesszió árnyékában kifejezetten vonzók.
A kínai gazdaság növekedésére vonatkozó előrejelzését a Fitch Ratings 5 százalékra emelte a korábbi 4,1-ről, illetve a Nemzetközi Valutaalap is optimistább képet fest a világgazdaság kilátásairól a kínai újranyitás következményeit szemlélve.
A kínai technológiai óriásokra nehezedő nyomás is enyhülni látszik: az amerikai felügyelet ugyanis sikeresen megszerezte a náluk is jegyzet kínai cégek könyvelését, így elkerülhető lett azok tömeges elvtávolítása a tőzsdéről. A két legnagyobb név, az Alibaba és a Tencent Amerikában jegyzett részvényei jól teljesítenek: az előbbi 18 százalékos pluszban jár, az utóbbi 13 százalékot erősödött 2023-ban.
Az újranyitás a nyersanyagok piacán is elhozta a fellendülést. A réz amerikai határidős jegyzése 2003 óta mért legjobb januárját produkálta, míg az alumínium londoni jegyzése 1,5 százalékot emelkedett az idén a cink 4,2, illetve az ón árának 11 százalékos ralija mellett.


