BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jót tett az összeomlás az arany és a bitcoin árfolyamának

Az SVB bedőlése nyomán a befektetők arra számítanak, hogy a Fed ebben a hónapban nem emeli a beharangozott 50 bázisponttal az irányadó kamatlábat, holott korábban 70 százalékra tették ennek valószínűségét, ami a hozam nélküli arany malmára hajtja a vizet.

Az arany unciánkénti határidős árfolyama hétfőn átlépte a lélektani határnak számító 1900 dolláros árszintet, 2,2 százalékkal, 1907,8 dollárra drágulva. 
A Reuters szerint a váratlan ralit azok a hírek fűtik, amelyek szerint az amerikai jegybanknak, azaz a Federal Reserve-nek (Fed) esetleg mérsékelnie kell a kamatemelések ütemét az amerikai Silicon Valley Bank (SVB) összeomlása miatt.

Fotó: AFP

Pénteken is emelkedett 2 százalékkal az arany kurzusa, miután egymás után zárták be a hatóságok a technológiai startupokra összpontosító kaliforniai SVB-t és a New York-i Signature Bankot.

Az események azt mutatják, hogy az arany továbbra is biztonságos menedékként funkcionál, árfolyama azonnal reagál a piaci bizonytalanságokra. Emellett a kamatemelési várakozások kiárazása is drágítja az aranyat

– mondta Giovanni Staunovo, a UBS elemzője.

Az alacsonyabban maradó kamatlábak ugyanis csökkentik a hozamot nem termelő arany relatív hátrányát a dollárbefektetésekhez mérten.

Az arany árfolyama 1 havi
 

Az SVB összeomlása nyomán a befektetők arra számítanak, hogy a Fed ebben a hónapban nem emeli a beharangozott 50 bázisponttal az irányadó kamatlábat, holott korábban 70 százalékra tették ennek valószínűségét. 

Az arany erősödése azt jelzi, hogy némi intézményi pénz érkezett a piacra, de nem biztos, hogy ez a tendencia a tőzsdén kereskedett alapokban (ETF) is megjelenik – kommentálta a fejleményeket Philip Newman, a Metals Focus munkatársa.
Eközben az amerikai hatóságok egy sor intézkedést jelentettek be az SVB összeomlásának pénzügyi következményei elleni védekezés részeként, ám ennek ellenére a befektetők továbbra is öntik a bankrészvényeket az Atlanti-óceán mindkét partján.

Az arany rövid távú árfolyammozgását továbbra is nehéz megjósolni, de mindenképpen függ a közelgő amerikai gazdasági adatoktól, például a keddi inflációs adatoktól is 

– tette hozzá Staunovo.

Az arany felértékelődésével párhuzamosan az ezüst jegyzése 4,5 százalékkal, unciánként 21,43 dollárra, a platináé 2,9 százalékkal, 987,20 dollárra, a palládiumé pedig 2,4 százalékkal, 1411,33 dollárra nőtt. Kilőttek a kriptodevizák is, a bitcoin 10 százalékkal, 23 560 dollárra, az ethereum 5,8 százalékkal, 1654 dollárra ralizott.

Közben az olaj ára csökken, az amerikai WTI például 2 százalékkal, 75,2 dollárra gyengült kora délután.

Megszólalt az MNB a forint és a tőzsde zuhanását okozó amerikai bankpánikról

A jegybank Világgazdaságnak küldött válaszában leszögezte, a két amerikai hitelintézet (Silicon Valley Bank, Signature Bank) tevékenységi engedélye visszavonásának nincs közvetlen hatása a magyarországi bankpiacra.

 
  

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.