Pirosban zártak az európai tőzsdék, tovább csökkent az olaj ára
Vegyes kezdés után nagy indexcsökkenéssel fejezték be a keddi kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.

Az FTSEurofirst 300 index 1,23 százalékkal, a STOXX 600 index 1,24 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 index 1,52 százalékkal gyengült a keddi kereskedési nap befejeztével.
Londonban az FTSE-100 index 1,28 százalékkal csökkent, a frankfurti DAX 1,28 százalékos, a CAC-40 Párizsban pedig 1,45 százalékos gyengüléssel fejezte be a keddi kereskedést. Milánóban 1,70 százalékos, Madridban 1,72 százalékos indexcsökkenéssel ért véget a nap.
Az olajár az előző napi másfél százalék esés után annak több mint kétszeresével csökkent tovább.
Az olajpiacot az elhúzódó jegybanki szigorítások miatt recessziós aggodalmak gyötrik és kétségek merültek fel a kínai kereslet alakulásával kapcsolatban is. A hét végén közzétett adatok alapján ugyanis áprilisban váratlanul csökkent a kínai feldolgozóipari teljesítmény.
A Federal Reserve és az Európai Központi Bank a várakozások szerint a héten újabb kamatemelést hajt végre, ami a pénzügyi feltételek szigorodásával visszafoghatja a globális növekedést és ezáltal az energia iránti keresletet is
Az európai piacok zárásakor a Brent nyersolaj ára 4,44 százalékkal állt alacsonyabban a nemzetközi kereskedelemben hordónként 75,78 dolláron, a WTI ára pedig 4,29 százalékkal csökkent 72,41 dollárra.
Az arany ára nagyot emelkedett, a spot jegyzés 1,41 százalékkal áll magasabban unciánként 2009,93 dolláron. Áprilisban már a második hónapot fejezte be egymás után áremelkedéssel az arany.
A dollárindex és az euró árfolyama alig változott, a dollárindex 0,09 százalékkal 102,05 pontra csökkent, az eurót 0,08 százalékkal jegyzik erősebben 1,0983 dollár


