A vártnál is szerényebb, mindössze 2 százalékos bevételbővülésről számolt be a kínai vállalati szektor nagyágyúja, az Alibaba az első negyedévről, profitsoron azonban sikerült megugrani a várakozásokat. A tech cég egyúttal bejelentette, hogy a jövő évben leválasztja és tőzsdére viszi felhőüzletágát.

Hanover,,Germany,,20,March,2015,-,Booth,Of,Alibaba,Group
HANOVER, GERMANY, 20 March 2015 - Booth of Alibaba Group at Cebit, the largest IT trade show in the world
Fotó: Pieter Beens / Shutterstock

Az e-kereskedelmi és technológiai óriás 208,2 milliárd jüan – 29,6 milliárd dollár – forgalommal indította az évet, egymilliárd jüannal kevesebbel, mint amire az elemzők számítottak. A 10,71 jüan – 1,52 dollár – egy részvényre jutó eredmény (EPS) ezzel együtt meghaladta a szakértői konszenzusban szereplő 9,45 jüant.

A nem túl acélos évkezdést a gyengébb kínai kereslettel magyarázta a vezetés. A helyi online kereskedelmi szegmens egyre érettebb, miközben a PDD Holdings, a Douyin, a Tencent vagy a ByteDance képében jelentkező verseny is egyre élesebb a fogyasztókért.

A társaság a jelentéssel együtt bejelentette azt is, hogy leválasztja és 12 hónapon belül tőzsdére viszi a felhőszolgáltatásokat kínáló Cloud Intelligence Group szegmensét, tovább folytatva az óriáscég feldarabolását.

Toby Xu pénzügyi vezető elmondta, hogy az igazgatótanács jóváhagyta az Alibaba International Digital Commerce Business Group külső finanszírozásának megkezdésére irányuló folyamatot is. Az Alibaba élelmiszer-kiskereskedelmi üzletága, a Freshippo is elindítja az elsődleges nyilvános részvénykibocsátási (IPO) folyamatot, a Cainiao logisztikai egység IPO-jára pedig a következő 12-18 hónapban kerülhet sor.

Semmit sem szeretnénk jobban, mint azt, hogy az egyik ilyen kis Alibaba… egy másik nagy Alibabává váljon, olyan naggyá, mint az anyavállalat

 – mondta Daniel Zhang, az Alibaba Group elnöke.

 

A csalódást keltő eredményre 5 százalékos eséssel reagáltak a társaság amerikai tőzsdén jegyzett részvényei a csütörtöki kereskedés elején.