Jól megy, de mehetne még jobban a bolt az Allegrónál: Kelet-Közép-Európa legnagyobb e-kereskedelmi cégcsoportja a márciussal zárt negyedévben 133,2 millió euróra növelte lengyelországi divíziójának üzemi eredményét, 29,7 százalékkal felülmúlva az egy évvel korábbit.

Fotó: Shutterstock
A társaság lengyelországi árbevétele 379,3 millió euróra nőtt, ez 22,7 százalékos bővülést takar, míg a cseh üzletágat is beszámítva 515,4 millió euró volt a csoportszintű bevétel. Az utóbbi 66,7 százalékkal több a tavalyinál, de ebben az év közben „aranyáron” megvásárolt – Magyarországon is aktív – Mall csoport fogalma is benne van.
A Mall konszolidációja egyébként még mindig rengeteg feladatot ad az Allegro vezetésének, a csehek forgalma 2,7 százalékkal csökkent, üzemi szinten pedig 15,5 millió eurós veszteséggel zárták a negyedévet.
A termékeiket az Allegro platformjain árusítóktól beszedett jutalék 57 bázisponttal, 11,02 százalékra nőtt, a hirdetési bevételek pedig 48 százalékkal nőttek a lengyel piacon. Az Allegro a költségeinek leépítésével reagált a dinamikájából veszítő e-kereskedelmi forgalomra.

A folyó negyedévben is kitart a lendület a lengyel e-kereskedelmi piacon,
ahol Roy Perticucci vezérigazgató szavai szerint éves összevetésben 16-18 százalékkal nőhet a forgalom és 13-16 százalékkal a kiigazított üzemi szintű nyereség. A cseheknél viszont a negatív előjel dominál: a második negyedévre a forgalomnál 3-6 százalékos visszaesést vetítenek előre, az üzemi veszteség pedig 26,6 millió euróra emelkedhet.

Fotó: Shutterstock
Az Allegro a megemelkedett kiszállítási költségekből is egyre többet terhel át a kereskedőire. Novemberben például az Amazont követve 22 százalékkal növelték ezt a költségelemet, ám Perticucci szerint ez nem okozott feszültséget, és a forgalomra sem nyomta rá a bélyegét. Az első negyedév mérlegéhez tartozik, hogy
az Allergo aktív felhasználóinak a száma elérte a 14,2 milliót,
saját tulajdonú csomagautomatáinak (One Box) hálózata már több mint 2700 egységet számlál. Az egy aktív felhasználóra eső negyedéves online költség tíz százalékkal, 796 euróra emelkedett.