Silvio Berlusconi halálának üzleti és politikai hatásait vette számba a Bloomberg. A négyszeres miniszterelnök és egykori médiamogul által uralt közel harmincéves korszak végén vállalati ügyletek sorozatára számít a piac. A cégbirodalom mellett a politikai portfólió is átrendeződhet. Például megszilárdíthatja pozícióját Georgia Meloni miniszterelnök, aki még Berlusconi idején kezdte politikai pályafutását. A spekulációk piacmozgató hatásúak, amit az is mutat, hogy az MFE-MediaForEurope az örökösök eladási szándékára játszó spekulációk hatására két nap alatt közel 15 százalékot emelkedett. A csoport Milánó háború utáni ingatlanpiaci fellendülésében született, de ma már vállalkozások egész sorát öleli fel a médiától a futballig, beleértve Olaszország legnagyobb kereskedelmi műsorszolgáltatóját, legnagyobb kiadóját, az Arnoldo Mondadori Editorét és kisebbségi részesedést a Banca Mediolanumban. A képet színezi, hogy két házasságból öt gyermek született, kérdés, hogy mekkora küzdelmet hoz az öröklés.
 

Former Italian Prime Minister Silvio Berlusconi attends the RAI 1 television programme "Porta a Porta" on April 24, 2014 in Rome. Silvio Berlusconi officially signed up to his community service yesterday, agreeing to a court document which lays down the rules for his punishment for tax fraud.  "I signed the document," the 77-year-old billionaire tycoon told crowds of journalists at a court office in Milan after finding out the details of his imminent community service in a Catholic Church-run old people's home. The punishment is due to last around 10 months.  AFP PHOTO / TIZIANA FABI (Photo by Tiziana FABI / AFP)
Fotó: AFP

Berlusconi úrnak volt elképzelése a vállalatairól, de a családja nem biztos, hogy ugyanannyira elkötelezett, mint amilyen ő volt

– mondja Fabio Caldato, az Olympia Wealth Management partnere, hozzátéve: 

a piac már az MFE új részvényesi struktúrájára fogad.

A családi holdingtársaság, a Fininvest 2021-ben 5 milliárd eurós nettó eszközállományt jelentett, s 150 millió euró osztalékot fizetett. 

Berlusconi birodalma
 

A cégbirodalom legjelentősebb vállalata a MediaForEurope, amely Olaszország modern médiamágnásává tette Berlusconit. Ráadásul, az MFE a legnagyobb részvényese a német ProSiebenSat.1 műsorszolgáltatónak. De 40 százalékos részesedéssel rendelkezik az EI Towers olasz műsorszóró toronyhálózatban is. 

Berlusconi távozásával az olasz politikai jobbközépen is űrt keletkezett, amelynek betöltésére most 

Meloni miniszterelnök lehet a legkézenfekvőbb utódjelölt.

Színezi a képet, hogy a Forza Italiát – a Berlusconi által 1994-ben alapított pártot – meggyengítheti az Antonio Tajani külügyminiszter, a párt évek óta hivatalos második számú vezetője és Marta Fascina törvényhozó, Berlusconi a 33 éves exbarátnője által vezetett csoportosulás közötti belharc. De épp ez a viszály nyithat kaput Meloni számára, hogy maga mögé állítsa a szavazótábort. Ám bárki győzedelmeskedik ebben a harcban, meg kell küzdenie a gazdasági hanyatlás örökségével, amely már Berlusconi országlása idején bebetonozódott. Berlusconi miniszterelnökségei idején Olaszország gazdasága lassult, a befektetők elvesztették a költségvetésbe vetett bizalmukat, mert elmaradt a várt növekedés, s az egymást követő  büdzsék csak az adóelkerülést szolgálták.

Az MFE-MediaForEurope árfolyama 5 éves
 


Bár Berlusconit nem említette név szerint, de egyértelműen az ő korszakát bírálta Ignazio Visco, a Bank of Italy kormányzója nemrégiben Rómában, amikor arról beszélt:  

Olaszország gazdasági növekedési kilátásai nagymértékben attól függnek, hogy képes-e visszatérni a gazdaság a munkatermelékenység negyedszázaddal ezelőtti magasabb szintjére, mert az elmúlt 25 évben a kibocsátás csupán évi 0,3 százalékkal bővült.

Berlusconi halála tovább erősítheti Melonit

Eddig is sokat köszönhetett Olaszország első női miniszterelnöke, Giorgia Meloni a hétfőn elhunyt Silvio Berlusconinak, a Hajrá Olaszország párt alapítójának halála pedig még tovább erősítheti a pozícióját.