Az Amazon lett a legértékesebb technológiai márka a világon idén a brit Brand Finance piackutató és üzleti tanácsadó vállalat összegzése szerint, annak ellenére is, hogy Jeff Bezos vállalatának értéke egy év leforgása alatt 14,6 százalékkal, 299,3 milliárd dollárra csökkent. A New York-i tőzsdén azonban jól teljesít a vállalat, részvényeinek árfolyama a Nasdaqon év eleje óta 56,49 százalékkal emelkedett, a csütörtöki záráskor 134,30 dollárért lehetett megvásárolni őket.

Amazon Germany headquarters in Munich Parkstadt Schwabing.
Az Amazon a legértékesebb technológiai márka a Brand Finance szerint.
Fotó: AFP

A tavalyi rangsort vezető Apple a második helyre csúszott vissza. Márkaértéke 16,2 százalékkal, 297,5 milliárd dollárra csökkent. Az idei lista harmadik helyezettje 281,4 milliárd dollárral a Google.

Ugyancsak megtartotta negyedik helyét a Microsoft, amelynek a márkaértéke 191,6 milliárd dollár volt. Ötödik a Samsung (82,7 milliárd dollár), hatodik a TikTok (65,7 milliárd dollár), hetedik a Facebook (59 milliárd dollár), nyolcadik a WeChat kínai csevegőszolgáltató (50,2 milliárd dollár), a kilencedik az Instagram (47,4 milliárd dollár), a tizedik pedig a Huawei (44,3 milliárd dollár).

A leggyorsabban növekvő technológiai márka idén a japán NTT Data informatikai szolgáltató volt (55 százalék, 8,9 milliárd dollár). A második helyet a növekedés tekintetében a LinkedIn közösségi hálózat foglalta el, márkaértéke 49 százalékkal, 15,5 milliárd dollárra nőtt.

 

Jövőre az Amazon lenyomja a Walmartot, és az amerikai kiskereskedelem koronázatlan királya lesz

A JPMorgan szerint az Amazon sikerében egyaránt szerepet játszik az e-kereskedelmi penetráció növekedése, a gyorsabb szállítási idők és az Amazon Prime közkedveltsége.