Historikus csúcsa közelébe ért a BUX. A pesti vezető indexe csütörtök reggel 56 160 pontnál, péntek reggel 56 088 pontnál is járt. Ez már nagyon közel van a 2021. november 5-én beállított 56 233 pontos történelmi maximumhoz. Ilyenkor már azon spekulálnak a befektetők, hogy vajon csúcsdöntés következik, vagy korrekció.
Technicista szemmel, első nekifutásra általában nem szokott sikerülni az áttörés, vagyis ennek alapján valószínűbb a korrekció
– vélekedett Miró József, az Erste vezető elemzője. Hozzátéve: a hosszú távú kilátások inkább felfelé mutató potenciált rejtenek magukban, hiszen mind a négy blue chip olcsónak tekinthető, s a legtöbb esetben alapvetően az üzleti környezet is jó. Ezért a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy egy átmeneti – ki tudja, meddig tartó – gyengélkedés után, de azért a nem túl távoli jövőben, mondjuk, egy éven belül – ami kis kockázatú állítás –
mégis új csúcsok jöhetnek.
A pesti parkett két zászlóshajóját érő piaci hullámverést is taglalta az Erste Tízórai. Érdekes különbséget látnak az elemzők a tavalyi harmadik negyedév és a mostani negyedév között.
Akkor a Mol vitte a prímet, most pedig az OTP tört élre.
Akkor a speciális olajipari környezet, most pedig az akvizíciók és adóváltozások hoztak pluszt a kiemelkedő eredményt elérő tőzsdei vállalatok esetében. Szerintük, a Mol javuló eredményt könyvelhet az év hátralévő felében, a javuló olajipari környezet és az egyszeri adóváltozások hatása miatt. Bár az OTP esetében is jobb lesz a különadóhelyzet a második fél évben, de az év első felében látott egyszeri pozitív hatások, badwillvisszaírások már nem jelennek meg. Mégis, az idei évben kiugró számviteli eredmény várható.
Persze a történelmi csúcsa árnyékába ért
BUX indexnek végső soron édes mindegy,
hogy éppen melyik blue chip vezeti az emelkedést. Csak felfelé húzzon.